A nevem: B. Tóth László – ez az én történetem

A nevem B. Tóth LászlóÉrdekes lenne tudni, tulajdonképpen miért írt önéletrajzot B. Tóth László. 65 éves elmúlt, közismert, még mindig aktív műsorvezető, rengeteg érdekes kalanddal és élettapasztalattal, ehhez képest meglepően rövidke kis könyvet tudott csak összeállítani az életéről.

Igaz, amit végül megírt magáról, az egyáltalán nem rossz, ha valaki érdeklődik a Poptarisznya vagy a Calypso Rádió műsorvezetője iránt. A maga nemében mindkettő meghatározó jelentőségű volt, az egyik a magyar popzenei ízlés formálásában, a másik a kereskedelmi rádiózásban. B. Tóth ezek mellett együttesekkel haknizott, műsorokat vezetett, tévézett, volna hát miről mesélni, gondolom – a könyv ehhez képest kifejezetten rövid. A kinézete megtévesztő, óriásiak benne a betűk és a margók is, ezért az átlagos vastagság relatíve nagyon kicsi terjedelmet takar.

Igaz, végül is minden szóba kerül, amit az ember érdekesnek gondolna, ha csak az említés szintjén is. A rádiózás a szocializmus alatt, Komjáthy György érintőlegesen, egy-egy történet a haknizó popsztárokról – a színfalak mögött könyveket olvasó Koós János például külön is szimpatikus. Az Irigy Hónaljmirigy ugyanakkor csak a haknizással teleírt egy fél könyvet nemrég, B. Tóth Lászlónak ez miért nem sikerült? A Poptarisznyáról is egyetlen történet fért el a könyvben, ami a második héten esett meg – a rákövetkező huszonhárom évről(!) aztán szinte semmi. A Calypso rádióról is van egy kurta fejezet, de aztán már csak a tenisz és a vitorlázás, és ezeknek a fejezeteknek a hossza egyébként pont megfelelő lenne – ha a Poptarisznyáról már tízszer annyit leírt volna addigra… Jellemzőek az oldalszámok: Poptarisznya 18 oldal, Calypso rádió 10 oldal, vitorlázás 22 oldal – ha egy 65 éves, sokat éjszakázó férfi önéletrajzot ír, jobban át kellett volna gondolnia, mit akar elmesélni az életéről valójában.

A mellékelt CD-n a szöuli olimpiai közvetítés nagyon szép emlék, ahogy a rádiós szignálok is, meglepően sokat gyártott a szerző személyesen. Vicces a bekapcsolva hagyott mikrofon mellett éneklő Molnár Dániel is, Déri János telefonbetyársága is, a verset mondó Fialából viszont negyedennyi is elég lett volna. Sehol semmi viszont a Pop-tari-top lemezek különlegességeiből. Úgyhogy jó a könyv és a lemez is, csak kevés – B. Tóth László életműve ennél többet érdemelt volna.

B. Tóth László: A nevem B. Tóth László
Duna International Kiadó, 2011.

1 comment for “A nevem: B. Tóth László – ez az én történetem

Hozzászólás a(z) Juhász Attila bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .