Szerző: Dege Sándor

Megvilágítások – Závada Pál hatvanadik születésnapjára

Megvilágítások – Závada Pál hatvanadik születésnapjára

A könyvecske jóllehet az író hatvanadik születésnapja alkalmából jelent meg, a Természetes fény című 2014-es nagyregény mellékleteként is értelmezhető. Závada munkáinak forrásvidékére kalauzolja el az olvasót ez a „fényképészeti notesz”, s mondandóját temérdek fotóval, melléklettel, ábrával teszi szemléletesebbé.

Horváth László Imre: Lett este és lett reggel

Horváth László Imre: Lett este és lett reggel

Nagy fába vágta fejszéjét az elsőregényes szerző: arról írt disztópikus naplóregényt, hogy a Harmadik Birodalom megnyerte a Második Világháborút, minden ellenségét kiirtotta, továbbhajtotta borzalmas ideológiáját, kiterjesztette az Endlösungot, egyetlen ellenfele maradt mindösszesen: a hit, remény és szeretet vallása, a kereszténység.…

Nagy Koppány Zsolt: Nem kell vala megvénülnöd 2.0

Nagy Koppány Zsolt: Nem kell vala megvénülnöd 2.0

A fiatal, ám nem kezdő író kötete nem regény (aminek láttatja magát), hanem három egymáshoz lazán kapcsolódó kisregény, melyek közül a középső inkább csak ugyanazon témában írott novellafüzér. Nézzük, milyen olvasmány lehet ez a különös hibrid!

Steve Sem-Sandberg: Azok a szegény Łodźiak

Steve Sem-Sandberg: Azok a szegény Łodźiak

A svéd író eredetileg 2009-ben megjelent, számtalan díjjal jutalmazott kötete a łodźi (német nevén litzmannstadti) gettóba kalauzol el bennünket, miközben az emberi természet titkaira és a cselekedetek mozgatórugóira igyekszik rákérdezni.

David Benioff: Tolvajok tele

David Benioff: Tolvajok tele

David Benioff amerikai író, forgatókönyvíró, producer második regényének fülszövege megindító, mulatságos, sziporkázó és hátborzongató történetet ígér, miközben egy fiú férfivá érésének is tanúi lehetünk.

Lewis Carroll: Évike Tündérországban (Kosztolányi Dezső fordítása)

Lewis Carroll: Évike Tündérországban

Ha a kezünkbe kerül Lewis Carroll remekművének, az Alice Csodaországban-nak a Napkút Kiadó által újra megjelentetett, Kosztolányi Dezső-féle fordítása, számtalan kérdés fogalmazódhat meg bennünk. Hogy lesz Alice-ből Évike, Csodaországból Tündérország, mit keres egy angol gyermekkönyvben Arany János Családi köre, miért…

Kun Árpád: Boldog észak

Kun Árpád: Boldog észak

A boldogság ábrázolása szokatlan a magyar szépirodalmi hagyományban, mégis erre tesz most (nem is sikertelen) kísérletet a szerző. Kun Árpád korábban költőként volt ismert, jóllehet 1995-ben már megjelent egy prózagyűjteménye is, Esőkönyv címmel, mégis a Boldog észak az első klasszikus…

Fehér Béla: Jelenetek egy vakondűző életéből

Fehér Béla: Jelenetek egy vakondűző életéből

A Magyar Nemzet tárcaírójaként is ismert Fehér Béla egy évvel a Kossuthkifli és két évvel a Cserna-Szabó Andrással közösen elkövetett Ede a levesben után rukkolt elő új regénnyel. A Jelenetek egy vakondűző életéből már címével is hívogat, a borítója pedig…

Erdős Virág: ezt is el

Erdős Virág: ezt is el

Bár tokkal-vonóval együtt sem több ez könyvecske, mint 70 oldal, de annál tömörebb hangzás, karakán, néhol nyers véleménynyilvánítás, már-már rapszövegként zakatoló sorok, könyörtelen rímek, átpolitizált társadalomkritika és persze igazi versek sorjáznak elénk, miközben mind több kérdés üt szöget a fejünkben.

Hajnóczy Péter: Jelentések a süllyesztőből

Hajnóczy Péter: Jelentések a süllyesztőből

Hajnóczy Péter, bár a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb írója volt, mégis afféle ködlovag lett, hiszen a hivatalos kánonból (többek közt Máraival együtt) kimaradt, jóllehet a hetvenes években létrehozott életműve az írófejedelmek sorába emeli. Olyan írások fémjelzik nevét, mint az M,…

Tóth Krisztina: Akvárium

Tóth Krisztina: Akvárium

Tóth Krisztina eddigi életműve szerteágazó: eleinte elsősorban versesköteteivel és műfordításaival, valamint ezzel párhuzamosan képzőművészeti munkásságával hívta fel magára a figyelmet, de egyre nyilvánvalóbbá vált rövidprózai tehetsége is. Sőt a Vonalkód és még hangsúlyosabban a Pixel című kötete kapcsán már többen…

Monroe E. Price: Menekülő tárgyak – Bécsi álmok Amerikában

Monroe E. Price: Menekülő tárgyak – Bécsi álmok Amerikában

A szerző 1938-ban született Bécsben, néhány hónappal az Anschluss után, majd zsidó származású szüleivel együtt hét hónapos korában kivándorolt az Egyesült Államokba. Felnőtt korában jogászprofesszor lett, kommunikációs és médiaszakember, továbbá világszerte elismert kisebbségvédő. Az ő életének története ez – pontosabban,…

Jegesmedvék – kortárs svéd drámák

Jegesmedvék - kortárs svéd drámák

A szerkesztő Deres Péter olyan darabokat válogatott össze, amelyeket hazánkban is színpadra állíthatnának. Ez magyarázza a kötet sokoldalúságát is: bármely színházigazgató találhat benne olyan drámát, melyre az ő színházának szüksége van. Találunk benne klasszikus nagydrámát, abszurd darabot, neoszürreális művet, drámát…

Závada Pál: Janka estéi

Závada Pál: Janka estéi

Závada Pál legújabb kötete három színdarabot tartalmaz, a trilógiának is tekinthető három nagyregény (a Jadviga párnája, A fényképész utókora és az Idegen testünk) színpadra alkalmazott, dramatizált változatait.