Egy tizenéves, vajdasági magyar lány családjának története ez: kivándorolnak Svájcba, ahol új életet kezdenek, de még sokszor hazalátogatnak a nagyszüleikhez és a rokonaikhoz. A volt Jugoszlávia területén azután ismét kitör a háború.
A könyv nyilván a szerzőnő saját életének a történetén alapul, és nem különösebben drámai vagy izgalmas, ellenben a stílusa rendkívül személyes és lírai. Mintha egy barátunk, egy nagyon-nagyon közeli barátunk mesélne nekünk a családjáról és az érzéseiről az életével kapcsolatban. A szerző közel engedi magához az olvasót és megosztja vele a legmélyebb titkait és legtitkosabb érzéseit is.
A családtörténet alapja, hogy a vajdasági magyar családból anya és apa kivándorolnak Svájcba, ahol kemény munkával új életet kezdenek és új egzisztenciát teremtenek. Néhány év után maguk után viszik a lányaikat, Borit és Ildit is, a könyv az utóbbi szempontjából mutatja be a történteket. Megismerjük a svájci és a volt vajdasági életüket is: a Vajdaságban maradt nagymamát és más rokonokat, a svájci bevándorlók helyzetét, és a hazautak alkalmával a kettő közötti kontrasztot is, amikor a fehér német Mercedes elakad a vajdasági földúton a sárban, és a szomszédban lakó Bélának kell onnan kitolnia.
A történet ide-oda ugrál az időben, néha a vajdasági falusi életről mesél egy fejezetet, néha a svájci kávézó működtetéséről. Egyik sem különösebben drámai, viszont a személyesség miatt közel érezzük magunkhoz Ildit és a családját is, hiszen bármikor megismerhetünk ilyen családokat magunk körül. Sőt mi magunk is hasonlóak vagyunk, a könyv rólunk szól, mindannyiunkról, európai családokról. Kivéve, hogy a volt Jugoszlávia népei a világháború és a kommunizmus borzalmai után ismét háborúzni kezdenek, de ez a könyvben csak mellékszál, a történet lényege az, ahogy Ildi megismeri a szülei életének történetét, és bemutatja nekünk a sajátjával együtt.
A könyv fordítása kitűnő, viszont a szerző eredetileg is zavaróan rosszul használta azt a művészinek hitt eszközt, hogy a mondatok közé néha nem pontot tett, hanem vesszőt. Ezzel talán a gondolatai összefolyását próbálta jelezni, de írásban ez egyszerűen csak zavaró, megnehezíti az olvasást. Szórakoztató viszont a mű soknyelvűsége, ahogy a vajdasági magyar lányok a svájci környezetbe kerülnek és ott jobban beszélnek németül a szüleiknél, majd a szerb pasi, akivel viszont angolul lesznek szerelmesek…
Melinda Nadj Abonji: Galambok röppennek föl
Magvető Kiadó, 2012.