Abraham Verghese: Könnyek kapuja

Abraham Verghese: Könnyek kapujaVerghese 1955-ben született Etiópiában indiai szülők gyermekeként, jelenleg az Egyesült Államokban él, foglalkozására nézve sebész. Mindezen tényezők ismeretében nem véletlen, hogy jelentős az a kulturális spektrum, amit bejár, az a háttér, amit felhasznál, amiből és amivel dolgozik, de nem csak ezek a vonatkozások teszik a könyvet érdekessé, számtalan más tényező is a figyelemreméltó olvasmányok sorába emeli Verghese első regényét.

Sajnos a magyar cím inkább sikerült hatásvadászra és csak kevéssé vonatkozik a könyv, vagy a cselekmény egészére. Maga a „Könnyek kapuja” kifejezés előfordul ugyan a regényben, sőt a harmadik fejezetnek egyenesen ez a címe, de hogy az egészre is rá lehetne-e ezt húzni, az kérdéses. A „Könnyek kapuja” eredetileg a Báb el-Mandeb földrajzi név fordítása, ez pedig az Afrikát Arábiától (közelebbről Jementől) elválasztó szoros neve. Maga a név a szorosban bekövetkezett számtalan hajótörésre emlékeztet. Ezzel szemben az angol eredeti cím, a Cutting for Stone egy lefordíthatatlan szójáték, ami részben utal a szervezetből köveket (epe, vese, húgy) eltávolító műtétek összefoglaló görög nevének (lithotomia) angol fordítására (cut for stone), valamint a Stone-ra, mint személynévre.

A regény gerincét egy ikerpár története adja, akik angol apától és indiai anyától születtek Addisz-Abebában. A gyerekek, Siva és Marion Stone rögtön születésük pillanatában árvává lesznek, hiszen anyjuk (egy indiai apáca) nem éli túl a szülést, apjuk pedig (egy angol sebész) elmenekül a szeretett nő halála elől nemcsak a kórházból, és nemcsak a városból, de Etiópiából, sőt egész Afrikából is, és meg sem áll az Egyesült Államokig, ahol jó nevű sebészprofesszor válik belőle. Az ikreket egy indiai orvos házaspár neveli föl Addisz-Abebában. A történet 1947-től, vagyis az ikrek szüleinek találkozásától 2004-ig, az utolsó nagy rejtély megoldódásáig tart. A főszereplő (és egyben elbeszélő Marion, aki a neve ellenére valójában férfi) a saját és fivére gyökereit kutatja, rákérdez sorsuk fordulóira, buktatóira, valamint egymáshoz fűződő feszültségektől, ellentmondásoktól terhelt, bonyolult kapcsolatukra is. Ezen az úton haladhat vele végig az olvasó.

Miután a regény legfőbb helyszíne egy parányi missziós kórház az etióp fővárosban és miután szinte minden fontosabb szereplője vagy orvos, vagy más, az egészségügyhöz kötődő személy, a történet számos ponton kapcsolódik a gyógyításhoz, különösen a sebészethez. Ami mégis megkülönbözteti ezt a könyvet más „orvosos” regényektől, filmektől, sorozatoktól, hogy nem a feszültségre, a rettenetes krízishelyzetekre helyezi a hangsúlyt, hanem inkább az önzetlenségre és az önfeláldozásra. Számtalan műtéti eljárás részletes leírása hívja fel az olvasó figyelmét a dolgok valódi nehézségeire, valamint a fejlett és a fejlődő világ egészségügyi helyzete közötti szakadékra. Azt is megfigyelhetjük, hogy olyan kórságok döntenek nyomorba komplett emberi sorsokat, melyek a nyugati világban úgyszólván ismeretlenek; és itt nem csak egzotikus betegségekre kell gondolni, hanem olyan állapotokra is, melyek az orvosi ellátás hiányában alakulnak ki. Ezt a részt néprajzi, művelődéstörténeti szempontból is lehet értékelni, hiszen a népi gyógymódok, hagyományos eljárások, babonaságok a néprajz hatókörébe tartoznak, míg az egészségügy- vagy kórháztörténet a művelődéstörténet vizsgálódásainak területe.

Persze a történet nemcsak ebből a szempontból érdekes, hanem a helyszíne miatt is. Hiszen részletesebben betekinthetünk a második világháború utáni Etiópia történetébe: a császárság, a császár tekintélyébe, az intézmény, illetve az uralkodó személye körüli társadalmi feszültségek alakulásába, de rálátunk a balul sikerült forradalom ellentmondásaira és az azt követő megtorlások eltúlzott méreteire, az állandó félelem és rettegés mindenestül mérgezett légkörére. Azután a meginduló eritreai függetlenségi mozgalom és arra reagáló központi hatalom között kibontakozó kezdeti feszültség, majd később a nyílt fegyveres harc emberi kapcsolatokat mérgező hatására. Persze Verghese óvakodik attól, hogy ilyen kérdésekben egyértelműen állást foglaljon, már csak azért is, mert attól, hogy valaki helyben született, ott nevelkedett, úgy beszél amharául, mint bárki, ha a külseje nagyon más, mint a helyieké, marad örökké farandzsi, vagyis idegen, nem közülük való. Azután láthatjuk a végül győzedelmeskedő forradalom irdatlan terrorszervezetét, az olyan utcák hangulatát, ahol gépfegyveres katonák járőröznek, és ahol bárki lehet áldozat. Ilyen szempontból persze univerzalizálható is a történet, mint tipikus afrikai história.

A szereplők jellemei jól elkülöníthetőek, alapvető típusokba sorolhatóak, de emellett megfelelően egyedítettek is. A teljesség igénye nélkül néhány alaptípus: szerepel a jószándékú emberbarát (Gós), a harcos anyaoroszlán (Hemá), az önsorsrontó lázadó (Gannit), a mindenkin segíteni akaró elhivatott (Főnökasszony), a sérült sodródó (Thomas Stone) a szent, tarsolyában néhány csodával (Mary Joseph Áldás nővér) és még sokan mások. Kicsit mélyebben kidolgozott az ikrek jelleme, vagyis nehéz meghatározni a figurák cselekedeteinek fő mozgatórugóit. Kezdetben jellemüket tekintve is nagyon hasonlítanak egymásra, aztán sok különbség is megjelenik, de egymás kölcsönös megértése még egy ideig megmarad. Eleinte Marion a talpraesettebb, Siva hallgatag, visszahúzódó, kamaszkorukra Marion hősszerelmessé válik, Siva pedig tipikus aranyifjú lesz, aki még a legyet is röptében. Utána egy tragédia évtizedekre eltávolítja őket egymástól, miközben Marion átlagos sebésszé válik az egyetem elvégzése után, míg Siva lesz a zseniális és világhírű fisztula-sebész, bár ő egyetemet sem végez.

A regény történetvezetése alapvetően egyszerű, néhány kivételtől eltekintve lineárisan, időrendi sorrendben követik egymást az események. A ritka kivételeknek is van egyértelmű magyarázata: akkor ismerjük meg őket, amikor Marion is tudomást szerez róluk. A Könnyek kapujától alapvetően idegen az események több szálon futtatása, ez persze a regény fölépítésének, alapgondolatának ismeretében végül is nem meglepő. Van néhány fontos momentum, amit a szerző hosszasan jegel, hogy mindig legyen valami érdekesség, vagy rejtély, ami fönntartja az olvasó érdeklődését, de a könyv végére a kirakós játék valamennyi darabja a helyére kerül. Általában nem jellemző rá a túlhajtott fatalizmus, úgy tűnik, hogy valamilyen józan határon belül azért mindenki felelős a tulajdon életéért.

Érdekes és tanulságos nagyregényt tett le az asztalra Verghese, amely könnyen olvasható, bár nem az a mindenen gyorsan átrohanó, sodró lendületű munka. Valószínűleg ez a könyv nem fogja megváltoztatni az utókor irodalomról alkotott elképzeléseit, de egy-két kellemes órát bizton okozhat mindenkinek.

Abraham Verghese: Könnyek kapuja
Athenaeum Kiadó, 2012.

(x) A kötet megvásárolható 21% kedvezménnyel az Új Könyvek webáruházban!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .