Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok

Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmokMintha csak filmet néznénk, úgy elevenedik meg a francai negyed az olvasó előtt: a dohánytól és alkoholtól bűzlő kocsmák, a mocskos, mindenhol veszélyes alakokkal teletűzdelt utcák, a maffiózók és prostituáltak uralta világ.

Ruta Sepetys a második, magyarul is megjelent regényében kifinomult érzékkel ábrázolja az ötvenes évekbeli New Orleans-t, a bűn és az alvilág városát. Ebben a világban nő fel Josie, aki bár ismeri édesanyját, sokkal jobban ragaszkodik Willie-hez, a madámhoz, aki anyja helyett is anyja volt. A tizennyolc éves lány szemszögéből látjuk az eseményeket, aki ki akar kitörni a nyomorból és őrlődik a szebb jövő reménye és a jelen borzalmai között. Hét éves kora óta tudja, mi az a megaláztatás, a megvetés, ennek ellenére soha nem adja fel az álmát, hogy egyszer egyetemre járhasson, bármennyi pofont is kap az élettől. Gondosan megtervezi a szökését, de amikor egy holttestre bukkannak New Orleans utcáin, belekeveredik a nyomozásba, ami próbára teszi az anyja, a lelkiismerete és a bordélyház madámja iránti hűségét.

A történet elején megtörtént gyilkosság első pillantásra remek krimit is ígér egyben, ám aki ezt várja, csalódni fog, mert az eset inkább morális kérdéseket vet fel a szereplőkben (a halott férfival Josie anyját látták utoljára), ez is inkább a szereplők mélyebb bemutatásának az eszköze. Willie, a madám a szarkasztikus humorával, valamint a rideg külső mögé bújtatott szeretetével, törődésével hamar megkedvelteti magát az olvasóval, ráadásul Josie érdekeit képes a sajátjai elé helyezni. Az ő tökéletes ellenpontjaként megjelenő prostituált anya viszont egy önző és hiú nő, aki a saját lányát is képes kihasználni. Két férfi szereplőt is megismerhetünk: Kokszos, Willie fekete sofőrje, aki afféle apapótlék a lány számára, valamint Jesse Thierry, aki ideális párja lehetne Josie-nak, hiszen a múltja hasonlóan sanyarú, mint a lányé. A  történetben megjelenik egy szerelmi háromszög is a fiatalok között, de túl mesterkélt, tekintve, hogy az olvasó kapásból átlátja a köztük lévő szálak jelentőségét.

A cselekmény lassú folyású, nincsenek váratlan fordulatok, de a regénynek nem is a történetmesélés a lényege, hanem az adott kor és helyszín, valamint az emberi sorsok minél teljesebb bemutatása.

Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok
Maxim Kiadó, 2013.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .