Bear Grylls: Valódi hősök

Bear Grylls: Valódi hősökBear Grylls ezúttal olyan hősökről írt, akik hatással voltak az életére és pályafutására. Huszonöt történet, amelyekben a hősöknek halál közeli élményben volt része vagy valóban meghaltak. Bear szerint hősök, szerintem viszont nem mindegyikük volt teljesen eszénél, amikor nekivágott a lehetetlennek.

A történetek hőseit kis csoportokra osztotta fel, néhányan a hideggel és a faggyal voltak kénytelenek megküzdeni, néhányan a tengerrel vagy dzsungellel, de szerepel a könyvben második világháborús hős, hegymászó és felfedező is. Némelyik történetnél rá lehetett ismeri az ifjúsági sorozata helyszíneire és eseményeire – innen volt tehát az ihlet.

A kötetben azokat a fejezeteket tartottam igazán izgalmasnak, ahol a hősöket a balszerencse szülte. Volt például egy család, akik egy magas hegy tetejére zuhantak le egy repülőgéppel, és az utasok nagy része meghalt a becsapódás során. Az viszont borzalmas volt, amit az életben maradtakkal tett a hideg és az éhség: elhunyt utastársaik húsát voltak kénytelenek elfogyasztani. Scott kapitány története is hasonlóan megindító: ő és a társai a Déli-sark meghódítását tűzték ki célul, amit óriási erőfeszítések árán sikerült is elérniük, a visszaúton viszont ő maga és sok társa is életét vesztette. Scott naplót vezetett az útról, amelyből tisztán látszott, mennyit szenvedtek, például minden reggel csodálkoztak azon, hogy még élnek. Rossz belegondolni, milyen lehet úgy lefeküdni, hogy sejted, az lesz az utolsó éjszakád.

Arra kell számítani, hogy egyik történet sem éppen szívmelengető. Egy másik repülőgép-szerencsétlenség után egy fiatal nőnek a dzsungelben az éhséggel, a sebeivel és a sebeiben lévő kukacokkal is meg kellett küzdenie, egy szikla alá szorult férfi pedig levágta a saját karját a menekülése és a túlélése érdekében.

Legkevésbé a háborús hősök indítottak meg, mert némelyikük túl fanatikus és elborult volt, mintha maguk keresték volna a bajt. De ilyenek voltak azok a felfedezők is, akik felkészületlenül indultak a végzetükbe, például aki elavult eszközökkel épített tutajt, hogy bebizonyítsa az igazát, aztán alig élte túl az expedíciót. Vagy aki aki az első felfedezéséből még fel sem épült, de már elindult a következőre, részegen és felkészületlenül nekiindulva a sivatagnak, az ilyet én inkább tartom bolondnak, mint hősnek.

Arra viszont tökéletes a könyv, hogy jobban megismerjük Bear Grylls hitvallását és jobban megérthessük őt. A könyvben szereplő emberek mind megküzdöttek az életükért, Bear Gryllst pedig az állandó bizonyítási vágyával és elszántságával szintén ugyanilyen embernek képzelem.

Bear Grylls: Valódi hősök
Jaffa Kiadó, 2014.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .