Az amerikai szerző könyve Los Angelesbe kalauzol el bennünket, mégpedig a város történetének egyik legforróbb időszakába, az 1992 tavaszán hat nap alatt lezajlott véres zavargások idejébe. A történet azonban nem a történelemkönyvek lapjaira kerülő cselekményekkel foglalkozik, hanem azokkal a brutális leszámolásokkal, melyekre a káosz árnyékában kerülhetett sor.
A tények: 1992. április 29-én az esküdtszék felmentette a Los Angeles-i rendőrség három tagját egy afroamerikai állampolgár, Rodney King ellen alkalmazott túlzott erőszak vádja alól. A döntés után tiltakozás kezdődött a városban, mely rövidesen zavargásokba torkollott utcai harcokkal, gyújtogatásokkal, fosztogatásokkal. Az események hat napon át tartottak, ezalatt több mint 11 ezer tűzeset történt, majdnem 11 ezer embert tartóztattak le és hatvanan életüket vesztették. A zavargásokat végül csak a hadsereg és a Nemzeti Gárda bevetésével sikerült megfékezni. A hat napos kijárási tilalom idején a teljesen leterhelt hatóságok nem lehettek ott mindenütt, vagyis nem szavatolhatták a városban lakó emberek biztonságát, ami lehetőséget teremtett az utcai bandáknak ahhoz, hogy rendezzenek néhány régi számlát – ezekről szól a könyv.
A szerző egészen egyedi módon tárja elénk a sztorit: végig egyes szám első személyben mesél, azonban nem egy szereplő szemszögéből, hanem tizenhétéből! Vagyis nemhogy főhőse nincs a könyvnek (ebben a sztoriban nincsenek hősök), de még főszereplője sem. Egyes elbeszélők ismerik egymást közelről, távolról, látásból, a környékről, az utcából, a munkából, a bandából, mások meg nem, ami azonban mindegyikükben közös, hogy kapcsolatba kerülnek az eseményeknek azzal a láncolatával, mely Ernesto Vera brutális meggyilkolásával veszi kezdetét.
Ernesto Vera nem bandatag (ahogy az utcai szleng mondja: nincs pályán), egy dolgos és segítőkész mexikói származású srác, aki egy taco büfében dolgozik, és akinek minden álma, hogy kikerüljön a gettóból és egy belvárosi japán étterembe mehessen dolgozni. A zavargások első napján este a munkából hazafelé tart, amikor néhány bandatag különös kegyetlenséggel kivégzi az öccse miatt, aki egy rivális banda tagja. Ernesto húga, aki szintén bandatag, bosszút esküszik, és kezdetét veszi a két rivális latin banda közötti rettenetes öldöklés.
A legtöbb elbeszélő spanyol ajkú utcai bűnöző, de akad köztük saját negyedét védő koreai egyetemista, éjjel-nappal a kórházban túlórázó mexikói ápolónő, a bandák támadásainak kitett tűzoltó, az alvilágból már kifelé kacsingató, a rendőrségnek jelentgető latin drogdíler, az utcai bűnözök ellen hadjáratra induló különleges egység parancsnoka, graffitis, hajléktalan, de még punk-gitáros is. Ebben a világban mindenki érintett, nincsenek kivételek, valamilyen szinten mindenki belekeveredik a hínárba, erre utal a könyv eredeti, angol címe is: All Involved, és ebből a szempontból mindegy, hogy az illető gengszter vagy tűzoltó, ápoló vagy bérgyilkos, kábítószer terjesztő vagy fogyasztó. A körben mindenki benne van, aki ilyen környéken lakik, mert Los Angeles nem csak Hollywood és Beverly Hills, hanem Lynwood és Compton is. A legtöbb elbeszélő 16-18 éves, de akad mindössze 13 éves gengszter is, s ritka az, aki már elmúlt húsz. Persze ez nem csoda, ez nem az az életforma, amely a békés öregkorra vezet… A legtöbb elbeszélőnek nem is volt más választása, mint az utca, meg a banda közössége, hiszen gyakran már a szüleik is narkósok, alkoholisták vagy bűnözők voltak. Ryan Gattis megpróbál minden szereplője egyedi élethelyzetébe belehelyezkedni, megpróbálja mindenki érveit, okait, cselekedetének mozgatórugóit megvilágítani, megpróbál az egyén sorsából kifelé beszélni, de sohasem ítélkezik, nem sugallja nekünk, hogy ez jó vagy rossz, csak azt, hogy ilyen. Az olvasóra bízza, hogy mit kezd a szereplőivel: utálja, szereti, sajnálja őket, együtt érez velük vagy jobb szeretne nem is tudni róluk.
A szerző kiválóan egyéníti figuráit, mindnek egyedi sorsa, stílusa, a többiekkel össze nem téveszthető karaktere van. A nyelvezet durva, szlenggel, trágárkodással teli, de ebbe a világba ez illik, egy Los Angeles-i bandaháború résztvevői nem állhatnak neki finomkodni, mert az végképp a hitelesség rovására menne. Ezt is, és nyelvi leleményeket is jól sikerült magyar nyelvre átültetnie a fordítónak, Varró Attilának.
A mozaikszerű építkezésnek azonban vannak hátulütői is: a sztori összességében átjön, de nem minden szereplő és nem minden szál van a helyén. Vannak karakterek, akik kilógnak a könyvből, s nem értjük, miért pont ők kerültek ide és nem mások, és vannak történet-csírák, melyeket elkezd kibontani a szerző, s mintha utalna is rá, hogy még folytatni fogja, de aztán annyiban hagyja az egészet, s nem marad hátra más, csak egy űr, egy hiányérzet az olvasóban. Ilyen például Kim Byung-Hun, aki nem csinál semmit, túl azon, hogy lelövi a gyújtogató Kisférget, de ilyen James is, a félőrült hajléktalan. Nem tudtam mit kezdeni Kisféreg kórházi tartózkodásával, valamint Gloria nővér és Anthony tűzoltó bimbózó románcával sem, melyről végül nem derül ki, hogy szárba szökken-e, és nem értettem azt sem, hogy a szürke zónában gengsztereket gyilkolni induló különleges egység miért elégszik meg végül kivégzések helyett csupán súlyos testi sértésekkel.
A Közel a tűzhöz mindent összevetve érdekes olvasmány: gyors, lendületes és eredeti, de nyilván nem a legmagasabb rendű irodalmi produktum. Sokat tudhatunk meg a dél-kaliforniai latino bandák zárt világáról, melyek avatott ismerőjének mutatkozik a szerző, akik eziránt érdeklődnek, mindenképpen olvassák el a regényt. Rengeteg mexikói, salvadori kifejezéssel is megismerkedhetnek közben, melyek a könyv végén szószedetben is megtalálhatók, és ráadásképpen ott van a számtalan ínycsiklandó mexikói étel is…
Ryan Gattis: Közel a tűzhöz
Fumax Kiadó, 2015.