Különös, borzongató, misztikus utazásra hív bennünket Sjón Izlandra, a jégszigetre. A kisregény rövid terjedelme ellenére nagy mondandóval bír: Izland múltjának sötét bugyraiba enged betekintést, ezt a múltat látja el széljegyzetekkel. A kötet kulcskérdése a régi, elmaradott, babonás, középkori Izland és a modern, felvilágosult, európai Izland között kibontakozó feszültség.
A kisregény műfaji önmeghatározása szerint „népi történet”, ami egyfelől arra utal, hogy népmesei elemekkel tarkítja a műballadát, másfelől néprajzi szempontból tárja fel a vidéki társadalom kereteit. Az egyik ilyen népmesei elem a mitikus macskaróka. Az izlandi hiedelemvilág a házimacska és a róka keveredésének két formáját ismeri. Az első, kevésbé veszedelmes forma a skoffin, ebben az esetben a macska az anyaállat, így az utódok is az ember közelében születnek, vagyis a macska tulajdonosának módjában áll elpusztítani őket. Ezzel szemben a valódi veszedelmet a skuggabaldur jelenti, ahol a róka az anya, és amely így a vadonban, az embertől távol születik. Ehhez a macskarókához számtalan babonaság kapcsolódik: ártó démonnak tartják, mely veszedelmet jelent a jószágokra, megátkozhatja az embereket, akár a halálukat is okozhatja, nem fogja őket a golyó, valamint tudnak beszélni. Ez a macskaróka lényegében egy szimbólum, talán a régi világ szimbóluma, mely végigvonul a művön.
A kötet cselekménye két szálon fut: az egyikben Baldur Skuggason tiszteletes űzi a rókát a hideg izlandi télben, miközben meg kell küzdenie a kegyetlen, zord természettel is. A másik szál a XIX. század végi Izland egy kis falusi közösségébe kalauzol el bennünket, ahol nagy vonalakban megismerkedhetünk az emberek problémáival, mindennapi életük kereteivel, valamint a fogyatékossághoz fűződő viszonyukkal, egy Down-kóros lány sanyarú sorsának bemutatásán keresztül. A könyv négy részből áll, az első és a harmadik a tiszteletes és a róka viadalát mutatja be, így ez a történet lényegében keretbe foglalja a Völgyben megbúvó faluban játszódó második részt. A negyedik rész mindössze hatoldalas, egyetlenegy levelet tartalmaz, amely a történet folyamán felmerülő valamennyi rejtélyről lerántja a leplet, így egyfajta epilógusnak is tekinthető. Az első rész roppant különös: a rókavadászat mozzanatait örökíti meg, de nem tudunk meg semmit arról, hogy mennyiben különös ez az állat, és arról sem, hogy ki a titokzatos vadász. Az oldalak közel sincsenek teleírva: óriásiak a margók, kevés rajtuk a szöveg, a legrövidebb a 20. oldalon, ahol mindössze ennyi áll: „Fagyos volt az éjszaka, a hosszabbik fajtából.” Így ez a rész egyfajta prózaversként is olvasható.
Sjón kevés, de annál jellemzőbb karakterrel meséli el történetét: Baldur Skuggason tiszteletes a régi, elmaradott világ képviselője, akinek lakolnia kell tetteiért. Jellemző rá, hogy sohasem járt külföldön, ellenzi a villamosságot és kitiltja a fogyatékosokat a templomból. Beszélő neve – nyilván nem véletlenül – azonos a macskaróka izlandi nevével. Ez az egyik olyan finomság, amelyre nem derül fény a magyar olvasó számára a regény olvasása közben, csak a fordító utószavából. Hogy ez nehezíti-e a megértést vagy csak egy, talán nem a leglényegesebb vetületet húzza-e ki ebből a hermeneutikai halmazból, döntse el mindenki maga. A tiszteletes ellenfele Fridrik Fridjónsson, aki Koppenhágában járt egyetemre, dardzsiling teát iszik, európai módra öltözik, mélyen szemben áll hazája elmaradottságával, babonás népével. Ő az, aki az emberiesség nevében felkarolja a Down-kóros Abbát és annak életében először adja meg az emberhez méltó élet lehetőségét. A hagyományos izlandi közösségben a látható fogyatékkal születetteket rögtön elpusztították, aki mégis valamilyen csoda folytán megmenekült, azt olyanoknak adták oda, akik a legkevesebbet kértek a tartásukért. Talán nem szükséges részletezni, hogy milyen borzalmas körülmények között tengethették nyomorúságos életüket ezek a páriák.
Maga a történet 1883. január 8-a és január 17-e között játszódik, míg a kisregényt lezáró levél ugyanezen év március 23-ára van keltezve. Ez az idő bizony még a rosszemlékű, „régi” Izlandhoz kapcsolódik. Az izlandiak hosszú évszázadokon át a legmélyebb nyomorúságban éltek, gyakoriak voltak az éhínségek, a természeti katasztrófák (földrengések, vulkánkitörések), a roppant hideg telek, de a pestisjárványok is, amelyek minden alkalommal komolyan megtizedelték a népességet. Ezzel magyarázható az, hogy 874-től, amikor a norvég-kelta kevert népesség megtelepült a szigeten, egészen a 19. század végéig kb. 50 000 főben stagnált a lakosság lélekszáma. Ehhez adódik a gyarmati sor minden keserve, mert bár a 930-ban alapított izlandi parlament a legrégebbi a világon, a független államiságnak nincsenek túl mély gyökerei a szigeten: a 13. század folyamán norvég fennhatóság alá került a sziget, majd a 14. századtól Dániához tartozott, s függetlenségét csak 1944-ben nyerte el ismét. Izland első egyetemét 1911-ben alapították, előtte nem volt itt semmi, csak a szellemi nihil. Ez az a kulturális hendikep, amivel az iskolázott, európai „füvész” Fridrik szembesül, s amelynek jelképszerű alakja Baldur Skuggason tiszteletes.
Szerző teljes neve Sigurjón Birgir Sigurðsson, művésznevét a keresztnevéből rövidítette le, jelentése pedig „látás”. Pályafutását költőként kezdte, de dolgozott együtt Björkkel és Lars von Trierrel is. Ez a regénye 2005-ben nyerte el az Északi Tanács Irodalmi Díját, magyarra Egyed Veronika ültette át, munkájának profi voltát jelzi, hogy nemcsak szómagyarázat segíti az olvasót a tökéletesebb megértésben, de kapunk kiejtési segédletet is az izlandi nevekhez, sőt utószavában igyekszik kicsit jobban megvilágítani az izlandi hiedelemvilágot, a névadási szokásokat, a tiszteletes beszélő nevének fordítási nehézségeit. Köszönet érte. Nyugodt szívvel ajánlom ezt a könyvecskét mindenkinek, aki a régi és az új világ összeütközésébe, súrlódásába kívánnak betekinteni egy tragikus, de helyenként határozattan kedélyes történeten keresztül, mindazoknak, akiket vonz a misztika, érdekel a mágikus realizmus, vagy csak olvasni szeretnének valami jót, gondolatébresztőt, és nem feltétlenül azt várják el egy könyvtől, hogy jókedvük legyen tőle. Mert az nem lesz.
Sjón: A macskaróka
Magvető Kiadó, 2011.