Baley Endre: Nyarak, melyek hol így, hol úgy végződnek

Baley Endre: Nyarak, melyek hol így végződnek, hol úgy végződnekMár a könyv fülszövege is katyvaszról szól a hátsó borítón, valamint lazán összefűzött történetekről, a címlap viszont nyári, vízparti történeteket ígér. Mindkettő igaz: a szerző fiatalkori Balaton-parti történeteit felnőttkori történetekkel keveri össze, és tényleg elég nagy katyvasz lett a vége.

A szerző művészi szabadságát tiszteletben tartva: érthetetlen, miért kellett ezeket egy könyvben kiadni. Vannak a gyerekkori történetek a nagypapáról és a kertről, illetve a fiatalkori történetek a Balatonról, ez egy könyv. Aztán a felnőttkori történetek az írói nehézségekről, az édesapa műtétjéről, a görög ismerősökről, ez meg egy másik. Tény, hogy kereskedelmi szempontból nehezen lenne értelmezhető két 50 oldalas könyvecske, bár ez is csak 100 oldal, de ez legyen a szerző és a kiadó problémája, olvasóként az a baj velük, hogy a kétféle témakör közül az egyik jó, a másik rossz, és zavaró, hogy így össze lettek keverve.

A fiatalkori történetek nagyon jók: a nagypapa kertje, a nagypapa személyisége, illetve a rengeteg balatoni történet. Van itt szerelem, szex, piálás és kalandok, némelyik sírvaröhögősen vicces. Fel lehetett volna fűzni őket érdekesebb szálra is, mint hogy a szerzőnek “vonatozás közben eszébe jutnak”, vagy például komplett regényt írni belőlük, de így is jók, viccesek és nosztalgikusak egyszerre.

A másik szál terápiás céllal íródott, és szóba kerülnek írói nehézségek, az édesapa infarktusa és műtétje, a halál közelsége és hasonló lehangoló témák. A terápiás írásnak egyébként megvan a maga szerepe egy ember életében, kifejezetten jó hatása lehet a beteg lelkivilágára, a nyilvánosságra hozást viszont érdemes megfontolni: egyrészt ezek túl személyes írások, másrészt a közeli családtagokon kívül senkit sem érdekelnek.

Baley Endre egyébként költő is, ennek megfelelően lírai a stílusa, ami annyit jelent, hogy eszméletlen mennyiségű jelző van benne feleslegesen. A fáról csüngő, aranyló, mézédes barack például a magyar nyelv legelcsépeltebb közhelye szerintem, de a felnyitást követően szisszenő sörösüvegről is kicsit soknak tűnik három soros bővített mondatot írni. Érdekes módon a poénjai viszont ülnek, sőt kifejezetten ütősek, arra viszont számítani kell, hogy a többségük nem igazán szalonképes.

A könyvbéli katyvasz elemeit pedig más, mint hogy mind Baley Endre emlékei, sajnos semmi más nem köti össze, úgyhogy az olvasó egyszer a balatoni emlékeken  nosztalgiázhat, aztán izgulhat a műtét miatt, aztán hangosan röhöghet a fingós poénokon, majd merenghet az elmúláson – változatos könyv, végül is. De azért szerencsésebb lenne, ha a szerző legközelebb egy bizonyos témára koncentrálna, és az lehetőleg valami vicces lenne, például a balatoni nyaralás kicsit bővebben kifejtve…

Baley Endre: Nyarak, melyek hol így végződnek, hol úgy végződnek
Napkút Kiadó, 2012.

4 comments for “Baley Endre: Nyarak, melyek hol így, hol úgy végződnek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .