Sylvia Day: Melléd láncolva (Crossfire-sorozat, 2. rész)

Sylvia Day: Melléd láncolvaAz első részhez képest sajnos visszaesett a történet színvonala: az első kötet igazán eseménydús volt, a második részben viszont csak Gideon és Eva lelki problémáiról olvashatunk. Ami igazán érdekessé tette volna a könyvet, arra csak az utolsó oldalakon derült fény.

A történet napra pontosan ott folytatódik, ahol az elsőnek vége lett. Az ágyban még mindig tökéletesen kijön a két fiatal, ezen részek érzelmi és fizikai feszültsége nem is változik meg a könyv végéig sem. Idillinek mondható életüket viszont felkavarják a múltjukból előkerülő pozitív és negatív ismerősök, mind Gideon, mind Eva részéről. Kiderül, hogy kinek köszönheti Eva a személyiségzavarát és az is, hogy Gideon miért lett ennyire zárkózott.

Eva mint főszereplő kicsit a háttérbe kerül, így most Gideon tettei és érzései kapnak nagyobb hangsúlyt. Ami nem lenne gond, mert érdekes személyiség, de amíg ő kibontakozik, Eva csak sodródik az árral és próbálja elfogadni kedvese titokzatosságát és flúgosságát, ami folyamatos szenvedést és sopánkodást jelent. Nem is hallunk mást, csak Eva siránkozását, ami egy ilyen terjedelmű könyvet tekintve elég negatív élmény volt.

Eva múltja pedig a kelleténél jobban befolyásolja a két fiatal tetteit. Gideon, hogy sikerüljön kedvesét megmenteni, magához híven titokzatosságba burkolódzik, mellyel nem nyugtatja meg Evat, inkább az őrületbe kergeti. Ez a szál végigkísér minket a könyvben, melyből következtetni lehet arra, hogy a csattanóhoz is köze lesz. Bonyolult csavarokra azért ne számítsunk, idővel pontosan rá lehet jönni, hogy mi miért történik, még a könyv vége előtt lehet tudni, hogy Gideon mire készül, és mivel lesz harmadik része is a sorozatnak, abban is biztosak lehetünk, hogy Eva és Gideon egymástól való eltávolodása csak ideiglenes.

Egy ilyen gyengébb folytatás után csak remélni tudom, hogy a történet fel tud majd nőni a szülőanyjához, az Ötven árnyalat trilógiához. Igyekeznie kell az írónőnek, hogy a harmadik részben Gideon tetteiből kihozza a maximumot, és igazán izgalmas és egyben romantikus könyv szülessen a trilógia befejező részeként.

Sylvia Day: Melléd láncolva (Crossfire-sorozat, 2. rész)
Ulpius-ház, 2012.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .