Az utóbbi idők egyik legjobb fantasy történetének utolsó része felrakta a koronát a sorozatra.
Jorg rablóból immár király lett, és nem kisebb célt tűzött maga elé, mint, hogy császár legyen. Ezzel azonban sokan nem értenek egyet, ráadásul a Holt királynak is ugyanazok a tervei, ő is a Birodalmat akarja. A történet ismét több szálon fut, Jorg a várandós feleségével és tanácsadóival utazik a Kongresszusra, hogy elnyerje a Százak felének támogatását a császárválasztáson, míg a másik szál öt évvel korábban játszódik, amikor Jorg a nagyapja merénylőit követve az Afrique-i sivatagon keresztül indul Líbába, ahol nem várt támogatókra talál. A harmadik szál pedig meglepő módon Chella, a nekromanta szemszögéből mutatja a közelgő eseményeket, aki eddig kifejezetten idegesítő volt, de most még őt is sikerült egy kicsit megkedvelni. Katherine nézetei az előző kötet után jobban érdekeltek volna, pláne hogy ennyi lidérces álmot okoz mostanában Jorgnak…
Jorg ebben a részben már érettebb, nincs annyi hirtelen döntése, nem is folyik annyi vér, mint az előző kötetekben. De továbbra is hű magához, a döntéseit még mindig az alapszemlélete alapján hozza: “A világnézetem kiegyensúlyozott, de arra ügyelek, hogy az egyensúly mindig felém billenjen.” Felesége, Miana remekül kiegészíti, igazán karakán nő, tetszettek az összeszólalkozásaik Katherine-nel, és az is nagyon szimpatikus volt, hogy végül megbékéltek egymással. A régi csapatból viszont már nem sokan maradtak, Makin, Gorgoth, Rike, akik végigkísérik Jorg történetét, vele vannak a kezdetektől az elkerülhetetlen végig. Az Építők szellemei is egyre jobban beleszólnak a dolgok alakulásába, ugyanis nekik is terveik vannak a világgal, és ebben a részben az eddig hiányolt válaszokat is megkapjuk, összeáll a kép az apró morzsákból, amelyeket Mark Lawrence eddig csak lassan szivárogtatott.
A történetvezetés mindvégig izgalmas, időnként szívszorító vagy hátborzongató jelenetekkel tűzdelve, például amikor részletesen leírja a fogolykínzási módszereket. És nem véletlenül gyűlöli Jorg a papokat! A történet vége egyedi és meglepő, talán kicsit gyorsan lezárt, de méltó befejezése a trilógiának és hűen az eddigiekhez, kizárólag Jorg áll a központjában. Az író a saját bevallása szerint elgondolkodott ugyan a folytatáson, azonban úgy vélte, a csúcson kell abbahagyni, nem akarta paródiává nyújtani a regényt. Ezzel a döntéssel valószínűleg mindenki egyetért, elkerülhetetlen volt, mégis nagyon fog hiányozni.
Mark Lawrence három köteten át végig Jorgra koncentrált, az ő útját mutatta be kilencéves korától húszéves koráig. Ritka az ennyire karakterközpontú regény, pláne egy ilyen negatív főszereplő esetében. Márpedig Jorg negatív marad, de még így is, hogy tudjuk, lenne nála jobb, lenne nála igazságosabb, szurkolunk neki, hogy elérje a célját. Meg is értjük időnként, mert amilyen borzalmakon átment, nem maradt esélye normális felnőtté válni. Az író ezzel az egyedi, ötletes látásmódjával igazán felkavaró regénysorozatot írt, amihez fantasztikus stílus társult, és ezeknek a kombinációja felejthetetlen fantasyt produkált!
Mark Lawrence: Tövisek császára (Széthullott birodalom-sorozat, 3. rész)
Fumax Kiadó, 2013.