1993-ban megjelent What’s it all about című önéletrajza után Michael Caine 2010-ben újabb önéletrajzot írt. De távolról sem csak az azóta eltelt évekre koncentrál, ellenkezőleg, részletesen bemutatja teljes pályaívét.
Caine-nek hosszú és eseménydús élete volt, ezért rengeteg mondanivalója és rengeteg története van. Minél többet el akar mesélni ezek közül, ezért ahelyett, hogy kiválasztaná a legfontosabbakat és elmélyülne bennük, csapong össze-vissza, mindenből és mindenkiről mesél egy kicsit. Igaz, mindezt nagyon szórakoztatóan teszi, ahogy be is sorolja magát többször is a szórakoztatóipari munkások közé. Még az angol királynő is azt kérte tőle, amikor együtt ebédeltek, hogy meséljen neki egy viccet… Úgyhogy ha szokatlan is egy önéletrajztól, hogy hangosan lehessen röhögni rajta, sokszor, alapvetően nem rossz.
A könyv annál jobb, minél jobban ismeri valaki Caine munkásságát és pályatársait, például ha az Alfie-nak nem a 2004-es verzióját látta Jude Law-val, hanem az 1966-os eredetit Caine-nel. Merthogy rendkívüli mennyiségű sztárral találkozott élete során, ezeket hiánytalanul el is meséli, kár, hogy az emlegetett sztárok többsége már halott vagy visszavonult. Mellette táncolt a diszkóban a Beatles és a Rolling Stones, repült Frank Sinatra repülőgépén, kinézte magának az aktuális szexszimbólum… dublőre, együtt ivott John Lennonnal és így tovább. Eljutunk persze a mai sztárokhoz is, a születésnapján Scarlett Johansson búgta neki, hogy Happy birthday, tökéletes Batmannek tartja Christian Bale-t, Caine-nek mindenkiről van egy jó szava.
Szigorúan nem kritizál senkit, pedig egy 78 évesen írt önéletrajzban már bevállalhatná a teljes őszinteséget. Talán azt gondolta, az kevésbé lenne szórakoztató, mint hogy telerakta a gatyáját, amikor a bikaviadalról szaladt kifelé, karjaiban egy színésznővel… Egy-két hányás is becsúszott, ha nagyon zavarban volt, összességében a könyv mégsem vulgáris, és Caine számos szerelmi kalandjára is csak utalások történnek.
Olvasás közben némi nehézséget okoz, hogy Caine nagyon sokat ugrál az időben. A koreai háborúról először nem akar mesélni semmit, olyan szörnyű volt, de amikor arról ír, hogy katonai szakértőként dolgozott egy stábban, mégis részletesen elmond mindent. Megosztja velünk továbbá Hollywood teljes (és kissé unalmas) történetét, pedig abban az időben, ahol éppen tart, még csak három hónapot töltött ott – és ezek még a követhetőbb ugrálások voltak.
A házassága után érezhetően megkomolyodott, 39 évesen ideje is volt, innentől a könyv is mélyebbé válik. Ír a családjáról, a kertészkedésről, üzleti ügyekről, a színészek világáról, és ezek a témái is szórakoztatóak, de már nem csak röhögni lehet, hanem gondolkodni, néha meghatódni is. Különösen tetszett, hogy milyen nagyvilági életet élt, milyen sokfelé utazott akár a forgatások alkalmából, akár csak nyaralni (telelni).
Túl sok filmet vállalt be élete során, és mindig bevallja, ha valamelyik nem sikerült jól. Ugyanakkor két Oscart kapott és lovaggá ütötték, ezekről is mesél a könyvben. Túl sok mindenről mesél, és mindenről túl keveset, ez volt az érzésem a végén, elfogadtam volna, ha három ilyen kötetet is teleír.
Michael Caine: Egy angol úr Hollywoodban
Libri Kiadó, 2011.