Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna

Kendare Blake: A vérbe öltözött AnnaA sorozat első kötete kellemes olvasmány lehet még azoknak is, akiket már untatnak a természetfeletti lények, a Vérbe öltözött Anna ugyanis csak látszólag áll be a paranormális-young adult regények végeláthatatlan sorába. Aki kézbe veszi, rögtön tapasztalni fogja, hogy ez a mű kiemelkedik a többi közül.

Kezdjük rögtön azzal a szembeötlő változtatással, hogy a regény főhőse egy tizenhét éves srác, Cas. Blake meg merte lépni, hogy egy nyafogó tinilány helyett egy fiút tett meg a történet mesélőjének, ráadásul tökéletesen érthető is Cas viselkedése, reakciói. Igazi hús-vér karaktert sikerült létrehoznia a szerzőnek, akit folyton kétségek gyötörnek, hogy valóban a szellemvadászat-e az ő hivatása, vagy van lehetősége másik útra lépni és normális életet élni.

A regény nehezen indul be, az első száz oldal unalmas, nagyon sok a visszaemlékezés, ráadásul szinte a kötet legelejétől sejteni lehet a gyilkos kilétét. Azonban mihelyt túljutunk a kliséken, megérkezik az igazi horror-hangulat, amit a magamfajta huszonéves fiatalember annyira szeret. A miliő leginkább az Odaát- és hasonló démonos sorozatokat juttatja az ember eszébe, tehát ha valaki szereti az ilyen témájú szériákat akár könyvben, akár a tévében, biztosan nem fog csalódni. A kezdeti halvány rózsaszín hangulat éles kontrasztként fordul át véres gyilkolásba, kannibalizmusba, ezért gyengébb idegzetűeknek nem is ajánlott a kötet olvasása.

Természetesen ifjúsági könyvről lévén szó, nem hiányozhat a romantika sem (nem okoz túl nagy meglepetést, hogy kik között szövődik szerelmi viszony), de szerencsére mindez csak a háttérben történik, nem kerül sokszor előtérbe ez a szál. Összességében tehát egy nagyon jó könyvről van szó, ami nem a történetének egyediségével, hanem a szerethető, élethű karaktereivel, filmszerű leírásaival éri el azt, hogy ilyen sokan szeretik szerte a világban.

Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Geopen Kiadó, 2012.

(x) A kötet megvásárolható 21% kedvezménnyel az Új Könyvek webáruházban!

1 comment for “Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .