Julie James: A hamis partner

Julie James: A hamis partnerHiába az ütős fülszöveg gyilkosságról, nyomozásról és szerelemről, és bármilyen jól kitalált a történet, mégis a várakozásaim alatt teljesített a könyv.

Már a kötet elején megtörténik a gyilkosság, amely a történet alapja lesz. Az elkövetésével egy híres, középkorú politikust vádolnának, ami némi politikai hangulatot ad a történetnek, de sajnos a szerző hamar kimeríti ezt a témát, és csak az ügy felgöngyölítésével megbízott nyomozók magánéletére helyezi a hangsúlyt.

Cameron és Jack közös múltja nem éppen makulátlan, ez lesz az igazi bonyodalom okozója. Az írónő keveri az akciót a romantikával, aminél tökéletesebb egyveleget egy női regényhez nem is tudnék elképzelni. Az érdeklődésem viszont hamar lelankadt, amikor még a könyv első felében kiderült, ki a gyilkos… Ettől a ponttól már csak a romantikán van a hangsúly. A szerző azért próbálkozik felturbózni a történetet a nyomozással kapcsolatos pillanatokkal, de miután már tudtam, ki rejtőzik egy-egy símaszk mögött, az érdeklődésemet nem tudta felkelteni.

A romantikus szál viszont jól sikerült. Bár kiszámítható, lehet tudni előre, hogy egymáséi lesznek, mégis alig vártam az első közös pillanatukat. Jack végig úriemberként viselkedik, de a vágy végül felülemelkedik a munkája iránti hűségén.

Azt tanácsolom ezért, egy férfit se tévesszen meg a könyv fülszövege, ez tipikusan női regény! Aminek a helyesírása viszont elég felületesre sikerült. Sok helyen vagy betűcsere történt, vagy ki vannak hagyva a betűk, ami néhol megnehezíti az olvasást. Ha kezdettől fogva tudjuk, mire számíthatunk, akár jól is szórakozhatunk, de ne számítsunk többre egy kevéssé kidolgozott romantikus történetnél!

Julie James: A hamis partner
Pioneer Books, 2012.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .