J. Sterling: The Perfect Game – A hibátlan játék

J. Sterling: The perfect game - A tökéletes játékA fülszöveget elolvasva úgy gondoltam, hogy egy romantikus, de izgalmas történetre számíthatok egy élsportoló donhuánról és egy visszahúzódó lányról. De sajnos minden kiszámítható előre, és a romantikus jelenetek is inkább erőltetettek, mint romantikusak.

A két fiatal egy főiskolára jár, és természetesen már az első bulin összehozza őket a sors. Már ekkor kiderül, hogy a szereplők viselkedése még csak nem is közelít az életszerűhöz, ezért nagyon nehéz őket megkedvelni is. Jack a főiskola éldobója, így rajonganak érte a lányok, amit természetesen ki is használ. Cassie-nek is rögtön megtetszik a pasi, a viselkedése viszont taszítja, féltékeny a többi lányra, ami szintén érthető, ezért ellenszenvesen viselkedik vele. A szituációból adódó első párbeszédük mindjárt nagyon rossz: Jack stílusa még aránylag elfogadható, csak később lesz nyálas és teljesen hiteltelen, de Cassie-é egyszerűen röhejes. Az erőltetetten fiatalos mondataiktól végig futkosott a hátamon a hideg: „Á, szóval nem csak seggfej vagy, hanem egy díjnyertes köcsög is egyben?”, „Az a top durván jól áll neked!

Cassie próbál ellenállni Jacknak, persze kevés sikerrel és egy jól sikerült hamburgerezés alatt egymásra talál a két fiatal. Mindketten totál szerelmesek lesznek rögtön, ami megint nagyon hihető egy olyan fiúról, aki addig sosem feküdt le kétszer ugyanazzal a lánnyal.

Már a kapcsolatuk elején próbára teszi őket a sors, Jacknek a sport miatt el kell költöznie, ezért kénytelenek távkapcsolatot fenntartani. Jack ígér fűt-fát, amit persze nem tud megtartani, sőt teherbe ejt egy lányt, ami természetesen megviseli a kapcsolatukat. Ettől kezdve a könyv a két fiatal szenvedésével folytatódik, mert a nehézségek ellenére szeretik egymást. Tanúi lehetünk, hogyan sikerül Cassie-nek megbirkózni a csalódással, Jacknek pedig kikászálódnia a zűrzavarból – egészen az első részt lezáró, végső csavarig…

J. Sterling: The Perfect Game – A hibátlan játék
Ulpius-ház, 2013.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .