L. Ritók Nóra: Bukdácsoló esélyegyenlőség

L. Ritók Nóra: Bukdácsoló esélyegyenlőségNagyszerű az a munka, amelyet L. Ritók Nóra végez: szegény gyerekeknek próbál esélyt adni egy jobb és méltóbb életre. Az is nagyszerű, hogy ennek hangot ad a blogjában, konferenciákon, a tévében – illetve könyvben is, még akkor is, ha a könyv csupán a blogja utánközlése.

Itt élünk Európában, mégis vannak olyan gyerekek, akik fáznak és éheznek, olyan házban élnek, ahol nincs fürdőszoba, a szüleiknek nincsenek róluk fényképeik és senki sem ünnepli meg a születésnapjukat. A témát sokan rasszizmussal intézik el, de már nem cigányok is egyre többen élnek mélyszegénységben. L. Ritók Nóra ezeknek a gyerekeknek az életét próbálja segíteni részben egy művészeti iskola működtetésével, ahol a gyerekek délutánonként rajzolni tudnak, részben pedig közvetlenül is ruhával, étellel, gyógyszerekkel. A blogja, és így a könyve is a munkájáról és a munkája során szerzett tapasztalatairól szól.

A könyv azért tetszett leginkább, mert így már van mit mondani, van mit a kezébe adni azoknak, akik a témát azzal intézik el, hogy “ezeknek úgysem lehet segíteni”. A könyv utat mutat és konkrét módszereket arra, hogyan lehet mégiscsak segítséget nyújtani. Hogy a tetűírtás szabályozása elégtelen, mert nem elég, ha csak “jelzést adnak” a szülőknek, vagy hogy a 11 éves gyerek ugyanúgy rászorul az iskolai ebédre, mint a 10 éves, és hogy a fogamzásgátlás módszereit a mélyszegénységben élők számára is elérhetővé kellene tenni.

A könyv felépítése ugyanolyan, mint a Hírcsárda könyvé volt: a kötet a szerző blogjából kiválogatott bejegyzések újraközlése, de az írások itt sem időrendben vannak, hanem tematikus fejezetekbe rendezve. Tény, hogy a könyv a bloghoz semmit sem ad hozzá, ráadásul ahhoz képest kissé el is avult, de ebben az esetben ezt nem tartom különösebben problémának. Egyrészt az alapprobléma, a gyermekszegénység azóta is fennáll, ebben a tekintetben a könyv sajnos két év elteltével is aktuális. Másrészt a könyv formátum újabb lehetőséget ad arra, hogy beszéljünk a témáról, illetve így talán olyanok is hozzájuthatnak, akik egy internetes blog több száz bejegyzését máskülönben nem olvasnák el.

L. Ritók Nóra: Bukdácsoló esélyegyenlőség
Underground Kiadó, 2011.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .