Georges Simenon: Maigret és a gengszterek

Georges Simenon: Maigret és a gengszterekGeorges Simenon új Maigret-regényében amerikai gengszterek francia rendőrökkel, az amerikai jogrend pedig a francia jogrenddel csap össze.

Maigret felügyelőt felkeresi a rendőrtársai között csak Bálfácánnak csúfolt Lognon felesége, mert a férje több napja nem érkezett már haza. Amikor a nyomozó mégis hazatér, kiderül, hogy amerikai gengszterek nyomára akadt, akik Párizsban igyekeznek megvetni a lábukat. A francia rendőrségnek azt tanácsolják, hogy ne vegyenek tudomást a bűnözőkről, mert sokkal okosabbak náluk, ám Maigret nem hallgat a jó szóra és a saját kezébe veszi az ügyet. Az 1951-ben íródott regény két világ találkozását mutatja be: Maigret általában Párizsban és a környékén deríti fel a gyilkosságokat, most azonban annak ellenére, hogy nyomozóink nem hagyják el Franciaországot, Jimmy MacDonald révén betekintést nyerünk az amerikai jogrendszerbe és igazságszolgáltatásba is. A két eltérő jogelmélet lecsupaszított változatának összeütközése adja az eset kiindulópontját: amíg az államok hatósága semmit sem tud kezdeni – még bizonyítékok birtokában sem – a gengszterekkel, addig a francia szabályozás lehetővé teszi az elfogásukat és elítélésüket.

A kötet első fele inkább humoros, amíg a kétbalkezes és a nyomozáshoz nem sokat konyító Lognon szerepel benne, Balfácán felügyelő ugyanis esetlen, mégis szerethető, ugyanakkor végtelenül idegesítő is tud lenni a jó szándéka és önbizalomhiánya miatt. A másik közönség-kedvenccé pedig a New York-i Jimmy válhat, aki laza stílusával szórakoztató színfoltot jelent az eddig megszokott palettán. Rajtuk kívül az olasz bevándorlók gondoskodnak izgalomról: a vendéglátósként dolgozó olaszok segítik a gengszterek és nehezítik a rendőrök munkáját.

A történet végére előkerülnek a pisztolyok is, és a Maigret-történetektől szokatlan módon igazi akcióregénybe csap át a történet. Természetesen a rosszak ismét elnyerik méltó büntetésüket, a jók pedig megkapják megérdemelt jutalmukat, és Lognon felügyelő sorsa is beteljesedik…

Georges Simenon: Maigret és a gengszterek
Agave Kiadó, 2013.

1 comment for “Georges Simenon: Maigret és a gengszterek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .