Lakatos Levente: A hatalom szabályai (Szigor-sorozat, 3. rész)

Lakatos Levente: A hatalom szabályaiA trilógia harmadik, és egyben utolsó része az eddigiekhez hasonlóan három kisregényt: a Visszatérő játékokat, a Megérdemelt esélyeket és az Elérkező igazságot foglalja magában, valamint a történet lezárását is.

Az első kisregény a Liza apja temetése utáni időszakot meséli el. Liza az apja emlékének áldozva elhatározza, hogy mindenben támogatja majd leendő férjét, hogy a választásokon az ő pártjuk nyerjen. Mivel édesapja adósságot hagyott rá, anyagilag is szüksége van a sikerre. A fejezetben a már ismert szereplők mellett feltűnik Liza nővére is, aki anyagi gondjai miatt a részét követeli az örökségből. Amikor megtudja, hogy csak tartozást örököltek, a lehető legkínosabb szituációkba keveri magát, például alantas valóságshow-ban szerepel, értékes vázákat ad el potom áron… Lizát az egész kötetben elkísérik a nővére által okozott bonyodalmak.

A nőcsábász Igor igazán csak a könyv második felétől kerül képbe, addig a nőügyei által okozott problémák megoldásán dolgozik. A Lizával töltött, de balul sikerült nyaralás emlékét hálótársaival szeretné elfeledtetni, de rájön, hogy a sok nővel csak még több probléma zúdul a nyakába. Igort ezek a problémák kísérik végig a kötetben, a történet végén például egy kellemetlen éjszakát kell eltöltenie a rendőrőrsön… A második résztől kezdve viszont már Lizával kavarnak, vele kapcsolatosak a legkülönbözőbb kalandok, amiket átélnek. Mindkettejük karaktere kifejezetten jól sikerült, a jellemük sejtelmes, izgató és elég beteg ahhoz, hogy ne hagyják lankadni az olvasó érdeklődését. A szexjelenetek is erotikusabbak és hihetőbbek voltak, mint az előző kötetekben, nyerő volt például, amikor Igor egy égő gyertyával kényeztette Lizát, és figyelemre méltó volt a telefonos alkalmazással működtethető vibrációs tojás is… A politikai vonalra most nem került akkora hangsúly, szerencsére, mert ezek a részek nem elég hitelesek. A jelenetek az amerikai választások utánzatai, és elég nehéz ezt a fajta kampányolást és pénzgyűjtést a magyar közéletbe beleképzelni.

A happy end is teljes, mindenki megkapja méltó büntetését vagy jutalmát, a trilógiát pedig ismét ajánlom minden romantikus történetet kedvelő olvasónak, megállja a helyét akár az Ötven árnyalat, akár a Crossfire sorozatokhoz képest is.

Lakatos Levente: A hatalom szabályai (Szigor-sorozat, 3. rész)
Libri Kiadó, 2017.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .