Jacob, aki a nagyapja meséin nőtt fel, lengyelországi menekültként árvaházba került egy walesi szigeten. Társai a Vándorsólyom kisasszony által irányított intézetben mind különleges gyerekek voltak, fura képességekkel, s ezeket fényképekkel tudta bizonyítani a nagypapa. Ám ahogy az lenni szokott, Jake felnő és nem hiszi már el a meséket, s azt, hogy az egész a nagyapa zavaros elméjének szüleménye volt, egyre inkább alátámasztja, hogy az öreg furcsán kezd viselkedni. Amikor azonban hirtelen meghal és a tragédiának Jacob tanúja lesz, a nagypapa utolsó szavai és amiket látott, felforgatják a fiú egész addigi életét. Sikerül rávenni a szüleit, hogy segítsenek eljutni neki arra a szigetre, ahol 1940. szeptember 3-án bombatámadás érte az árvaházat, amelyről annyi jót mesélt a nagyapó. Jake tehát a szigetre érkezik hogy utánajárjon, mi igaz abból, amit a nagyapja mesélt, vannak-e túlélők és persze hogy saját magára is rátaláljon.
Nekem először a fénykép keltette fel az érdeklődésemet, és az alapján olyan hangulatra számítottam, mint amilyen a Más világ volt. S részben azt is kaptam. A regény első fele borzongós, a második viszont már inkább ifjúsági kalandregény. Mindenesetre semmiképpen nem horror, hanem fantasy, és a szövegkörnyezetben a képek is mind értelmet nyernek, és már nem is annyira ijesztőek. S hogy maradjak a filmes analógiáknál, mint ahogy azt az ebook összeállítója, Dworkyll is mondta, a regény kicsit X-men, kicsit Idétlen időkig, hogy a végén amolyan Harry Potter-szerű sorozatalapító kötetté forrja ki magát. Ami nem feltétlenül rossz, csak egy kicsit csalódás, mert azt hittem, hogy önálló regénnyel van dolgom. Viszont ami pozitívum ebben, hogy nem utólag indult el a bőrlenyúzás, hanem a regény nyíltan úgy fejeződik be, hogy csak éppen nincs odaírva: Folyt. köv.
Nagyon izgalmas a történet, jól van megírva, szórakoztató és itt-ott elgondolkodtató, vannak benne meglepetések és egészen a végéig úgy éreztem, hogy ilyet még nem olvastam. A vége kicsit sablonos lett, de az igencsak erős első rész és az utolsó negyedig tartó feszültség miatt elnéző vagyok. Nagyon bejött nekem ez a mindenféle random képek köré épített történet, szerintem igencsak jól kitalálta és felépítette az író, kellően misztikus, itt-ott horrorba hajló, kicsit a bizarra játszik, de egy bizonyos határt nem lép át. Legalábbis az én finom lelkem még elviselte ezt az egészet anélkül, hogy különösebben edzettem volna, mint mondjuk a Zombiháború esetében.
A magyar kiadás is korrekt, a gyorsaság ellenére nincsenek benne hibák, talán csak annyi, hogy Gálvölgyi Judit bármennyire is jól, irodalmian fordít, a modern köznyelvvel és fordulatokkal, azok magyarosításával kicsit hadilábon áll (emlékszem, ez az Időutazó feleségénél is fájó pontom volt). De jól szórakoztam a regényen, részben azt nyújtotta, amit vártam, nem okoztak rémálmokat a képek, csalódás igazán az utolsó negyedben ért csak, amikor már látszott, hogy ebből nem lesz kerek, lezárt történet. De addig együtt repültem Vándorsólyom kisasszony különös gyermekeivel.
Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
Kossuth Kiadó, 2011.