Ken Follett igazán nagyszabású tervet eszelt ki, amikor elhatározta, hogy regénytrilógiájában a XX. század teljes történelmét bemutatja különböző családok életén keresztül. Az első rész a századelőről és az első világháborúról szólt, bemutatva az ébredő munkásmozgalmakat is. A második rész ezután mi másról is szólhatna, mint a harmincas években egyre szélsőségesebbé váló jobboldali mozgalmakról, majd a második világháborúról, a végén pedig utalásszerűen belekezd a hidegháború témájába is.
Mivel főként családregényről van szó, természetesen feltűnnek az első generáció tagjai, de inkább statisztaként, az igazi főszereplők a gyermekeik, akik a regény tizenhat éves időtartama alatt gyermekből vagy fiatalból felnőtté érnek, így a regény az első rész ismerete nélkül is érthető. A különböző családok különböző nemzeteket képviselnek (némi keveredéssel), jelen van a német, a nagy-britanniai, a szovjet és az egyesült államokbeli szál. S bár a szereplők nem csak különböző nemzeteket, de különböző társadalmi rétegeket is képviselnek, mégis mindannyian előbb-utóbb az események sűrűjébe kerülnek, sosem maradnak pusztán szemlélők.
Mivel a szerző minél nagyobb spektrumát szeretné bemutatni a harmincas és negyvenes évek Európájának, így természetes, hogy a német szereplők közt van lelkes náci és bátor antifasiszta, a britek közt ellenszenves arisztokraták és jellemes bányász-leszármazottak, az amerikaiak közt sznob gazdagok, az elnök közelében dolgozó idealista politikusjelöltek és katonák, Oroszországban pedig titkosrendőrök, halált megvető honvédők és atomfizikusok.
Ezek a szereplők bolyonganak Európában a Nagy Vihar közepette, útjaik, sorsuk gyakran összefonódik egymáséval, sőt a történelem főszereplőiével is, hiszen feltűnik Roosvelt és Truman elnök, Sztálin és Churchill is. Fiataljaink feltűnnek a spanyol polgárháborúban, az amerikai és a brit parlament politikai harcaiban, a francia és spanyol ellenállásban, a kölcsönösen egymás ellen folytatott kémkedésben, és természetesen a II. világháború nagyobb csatáiban, ott vannak Pearl Harbour megtámadásánál, a partraszállásnál vagy a nevezetes moszkvai csatában. Különös, hogy ennek ellenére nem sokat tudunk meg a korról, sem a háborút végigjárók életébe nem nyerünk komoly bepillantást, sem a hátország szenvedéseibe. A kor mindössze díszlet, amely többé-kevésbé befolyásolja a fiatalok életét (elszakítja őket egymástól vagy veszélybe sodorja őket).
Nem lehet azt mondani, hogy Ken Follett az Évszázad trilógiával túl nagy fába vágta volna a fejszéjét, hiszen a saját műfajában kiváló író, és számtalanszor bizonyította, hogy képes egy korszakot árnyaltan és érdekesen bemutatni. Sajnos azonban írásainak színvonala erősen változó, és ez a regény a gyengébbek közé tartozik. Szereplői sematikusak, a férfiak jóképűek és bátrak, a nők gyönyörűek és bátrak, időnként egymásba szeretnek és néhány akadályt legyőzve többnyire egymásra is találnak. Jellemfejlődés nincs (legfeljebb egy-két meglepő és hirtelen személyiségváltás, ami a történetet igyekszik szolgálni), akár a szereplők nevét is fel lehetne cserélni, olyan hasonlóak.
A korszakot csak vázlatosan ismerjük meg, sőt, alapos történelmi ismeretek nélkül a regény megértése akár nehézséget is okozhat. Így tehát a könyv megtévesztő, mert történelmi regénynek tűnik, de elsősorban családregény, és legfőképp szerelmi történetek sora. Ha valaki igazán jó második világháborús regényt szeretne, forduljon inkább a klasszikusokhoz. Ezt a könyvet inkább nőknek, lányoknak ajánlom, akik romantikára vágynak, és nem zavarja őket, ha időnként felhangzik egy kis fegyverropogás.
Ken Follett: A megfagyott világ
Gabo Kiadó, 2012.