Ethel, a fiatal francia lány véletlenül rájön, hogy a nagyanyja egész életében hazudott a származásáról. Vajon ki lehet még deríteni az igazságot?
Ethel számára nagyon fontos a múlt megismerése, hiszen származásával együtt egész identitása kérdőjeleződik meg. És nem csak az igazság felfedése lényeges, azt is szeretné megérteni, mi volt az oka a hazugságnak. Vajon a nagyi csak érdekesebbé akarta tenni a múltját? Vagy komoly oka volt a titkolózásra? Léteznek olyan súlyos vétkek, amelyek hatvan évvel később is hatással lehetnek az érintett családok életére? Nyomozásba kezd: Marie-t, a nagymamáját azonban nem faggathatja ki, ugyanis súlyos Alzheimer-kórja miatt egy intézet lakója, már meg sem ismeri az unokáját. A múlt többi szereplőjét pedig nehéz megtalálni, mert akik élnek, öregek, gyanakvóak, titkolóznak, néha hazudnak is. Ethel legjobb barátja éppenséggel a témában jártas történész, de az ő segítségét a főszereplő egy nehezen hihető lélektani indoklás miatt nem akarja igénybe venni.
A szerző azt nyilatkozta könyvéről, hogy egy hazugság története, de valójában sok-sok hazugságról van itt szó. A szereplők okkal-ok nélkül hazudoznak, a főszereplő is folyamatosan hazudik a környezetének, nem csoda, ha ezt a magánélete is megsínyli.
Magyarországon mindig nagy örömmel, és lelkesedéssel fogadjuk, ha egy külföldi a magyar nyelvvel és kultúrával foglalkozik, azonban ha objektívan olvassuk a regényt, nem nyújt sokat. A rejtélyre, hogy mit és miért titkolt a nagyi, a könyv végéig várni kell, de a megoldás inkább csalódás, nehezen hihető, és még inkább nehezen indokolható.
A könyvben sok megtalálható a fiatal írók lelkesedésből fakadó hibái közül, a nagyot mondani akarás, a szépet mondani akarás, az újítani akarás vágya, a különleges szereplők és érzelmi helyzetek megteremtésére való törekvés. Az elszántság azonban kevés, az érdekesnek szánt szereplők inkább ellenszenvessé válnak érthetetlen döntéseik vagy tetteik miatt. Így például a főszereplő fiatal lánnyal sem könnyű együtt érezni, hiszen sokszor vét a környezete ellen, amit a szerző nem tud, vagy meg sem próbál megindokolni. Az ígért nyelvi bravúrra is hiába vártam, a szépirodalmi nyelvbe időnként beledobált köznapi, vagy épp trágár szavak inkább disszonáns érzést keltenek, nem a tehetség pimaszságát tükrözik.
A regény lehetne szerelmes regény, de hiányzik belőle a szerelem. Családregénynek kevés, ugyanígy háborús regénynek is. Leginkább egy lány kesergése olyan dolgok miatt, amelyek nem lényegesek, amelyeken nem tud változtatni, vagy amelyeket ő maga rontott el. A könyv legérdekesebb része a világháború alatti gyermeksorsok bemutatása, és hogy az akkor élők sorsa miként befolyásolta/befolyásolja a mai leszármazottak életét oly sok év múlva is. Összességében szép kezdés egy fiatal szerzőtől, a tehetség, és a lelkesedés nem hiányzik, sok gyakorlással, és némi önkritikával akár kiváló író is válhat belőle.
Clara Royer: Csillag
Geopen Kiadó, 2013.