Georges Simenon: Az elátkozott hajó

Georges Simenon: Az elátkozott hajóGeorges Simenon ezúttal egy hajó fedélzetére és az emberi lélek legsötétebb bugyraiba kalauzolja el olvasóit.

A tengerészek között járja egy mondás, miszerint átok sújtja a nyílt vízen járó hajókat. Petersen kapitány a saját bőrén tapasztalja ezt meg, amikor Polarlys nevű hajójával útjára indul az északi vizeken. A fedélzeten alig néhány utas és a személyzet tartózkodik, ám rögtön az első éjszaka holtan találnak egy férfit. Az események innentől kezdve furcsa irányt vesznek: egy mindenki számára rejtélyes utas, egy feltűnően viselkedő hölgy, egy börtönviselt alkalmazott gondoskodik a borzongásról. További gyilkosságok, lopások, hazugságok fertőzik meg Petersen életét, aki mindenképpen a végére akar járni az ügynek.

Azon túl, hogy Az elátkozott hajó a hagyományos krimik vonulatát követi, kiegészül számtalan, ma is fontos társadalmi problémával. Az első gyilkosság után szinte mindenki gyanússá válik, az olvasónak pedig valóban nehéz akár csak megtippelni is az elkövető személyét, hiszen mindannyian szokatlanul reagálnak a váratlan helyzetre. Így van ezzel Petersen is, aki azt is tudja, hogy a hajón történt bűnesetek összefüggésben vannak egy Franciaországban történt szomorú esettel, amelyben egy fiatal lány esett a kábítószer áldozatául. Ennek a későbbiekben lesz igazán jelentősége, mert ez vezeti el az olvasót a lezüllött és elállatiasodott emberek világába. Megmutatja, ahogy az emberek a szenvedélyeik rabjává, majd emberi ronccsá válnak. Kedvenc szereplőt is nehéz lesz találni, inkább szánalmat érezhet az olvasó, mert látja, ahogy a kábítószer és az egymás utáni vágy mozgatja őket, és okozza a tragédiákat is.

A regény hangulata depresszív és a befejezés sem hoz megnyugvást. Fény derül a tettes személyére és a miértekre, ám a válaszok csak még inkább elkeserítik az olvasót. Az emberiséggel egyidős a gyarlóság, és bár minden korban más és más módon ütközik ki, de az üzenete sohasem változik. A könyvben leírt körülmények sem csupán az 1930-as évekre jellemzők – a történet ma is ugyanolyan aktuális, mint amikor 1932-ben eredetileg megjelent.

Georges Simenon: Az elátkozott hajó
Agave Kiadó, 2013.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .