Nyulász Péter: Helka – A Burok-völgy árnyai

Nyulász Péter: Helka - A Burok-völgy árnyaiA szerző egy csaknem feledésbe merült legendát porol le, és sző tovább a gyerekek örömére. Egy fantasztikus elemekkel átszőtt mese jó és rossz küzdelméről.

A történet főszereplője Helka, a lázadó hercegkisasszony, aki szüleivel, Helka hercegnővel és Kelén herceggel éli mindennapjait a Tihanyi Soktornyú Kastélyban. Eközben a Balaton békéjét egy szerződés őrzi, melyet Helka és Kelén kötött Sióval, a Balaton tündével és Kamorral, a Bakony varázslójával. De mivel a szövetségesek biztonságban érzik magukat, senki nem óvja kellően a Balatont, így a száműzött, sötét erők kihasználják az alkalmat, hogy elfoglalják azt. A fiatal Helkának kell megakadályozni ebben őket, és ehhez segítőtársai is akadnak, akikkel közösen élhetjük végig a kalandokat. A kalandok közben pedig, ahogy a szereplők bejárják a Balaton különböző vidékeit, az olvasó is megismerheti a valóságban is létező helyszíneket, legendákat, sőt számtalan újabb, humoros magyarázatot is kapunk, mint például a balatoni lángos és a Sió gyümölcslevek eredete. A kaland nyomon követéséhez még segítséget is adott a kiadó, a fedőlap belsején egy nagyon szép grafikával megrajzolt térképet találunk a Balaton északi részéről, így olvasás közben be tudjuk tájolni az éppen említett helyszínt, környéket.

A történetbe pedig remekül bele lett szőve szinte minden, ami a Balatonhoz és a Bakonyhoz kapcsolódik. A nevek kiválasztása pedig külön figyelmet érdemel: szinte minden szereplőnek köze van valamelyik magyar történethez, eseményhez vagy dologhoz, és mindhez kötődik valamilyen tartalom is (Kamor, Tramini, Furmint, Nóniusz, Sió, Ciprián) és a humort sem nélkülözik (Ravi Olivér, Granadír marsall). A stílusa elbűvölő, gördülékeny, olvastatja magát. A nyelvezete is szép, tele van humoros szójátékokkal és magával ragadóan megírt leírásokkal. Az író alaposan kihasználta földrajz szakos végzettségét, korrekt, érdekes leírásokat kapunk a környékről és az ott élő természetről. Egy felnőttnek is kellemes olvasni, bátran kézbe veheti bárki. Alapvetően 7-13 éveseknek íródott, azonban egy 7 éves még nehezen tudná követni a sok nevet, bonyodalmat, finom humort de annyira jól van megírva, hogy érdemes megpróbálni.

Egyedi mese, nincs tele elcsépelt ötletekkel, és ráadásul ízig-vérig magyar. Ami viszont ritkaságszámba megy az ekkora gyerekeknek íródott könyvekben, és öröm, hogy erre is gondolt az író, hogy a szereplők cselekkel győzik le az ellenfeleket, kiállják a próbákat. Kicsit mintha egy népmesét olvasnánk, csak fel lett dobva egy kis varázslattal, izgalommal, finom humorral és meglepő fordulatokkal.

A szereplők viszont kidolgozatlanok, nem sok információt tudunk meg arról, mi zajlik bennük, kicsit le vannak egyszerűsítve, bár egy gyerekeknek szóló mesében ez megengedhető. Az egyetlen, akit kicsit jobban megismerünk, az Helka, akinél láthatunk valamennyi jellemfejlődést is, miközben a lázadozó gyerekből lassan felelősségteljes felnőtt kezd válni. A többiek pedig a kidolgozatlanságuk ellenére is kedvelhetőek, bájosak, vagy éppen, szerepük szerint, nagyszerűen lehet nem szeretni őket.

A könyvet Bohogy Beatrix illusztrálta, aki, bár nem végzett még a Helka előtt könyvillusztrálást, remek munkát végzett, a képei nagyon szerethetőek lettek, illenek a történethez. Aranyos ötlet még a könyv végén lévő jegyzetlehetőség is, melyet az olvasás után, személyes élményekkel lehet megtölteni a regényben megismert helyszínekről. A Helkáért az író megkapta az Év gyerekkönyve 2011 díjat, megérdemelten!

Nyulász Péter: Helka – A Burok-völgy árnyai
Betűtészta Kiadó, 2011.

(x) A kötet megvásárolható 21% kedvezménnyel az Új Könyvek webáruházban!

1 comment for “Nyulász Péter: Helka – A Burok-völgy árnyai

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .