José Saramago: Vakság

José Saramago: VakságSajátos apokalipszis tör ki az emberek körében: nem halnak meg és nem is válnak zombivá, hanem megvakulnak. Ez az alapötlete az irodalmi Nobel-díjat érő 1995-ös műnek, érdekes szituáció, és ahogy túlélő is kell minden hasonló történetbe, itt is akad egy nő, aki valamilyen okból továbbra is lát.

Az elsőként megvakult embereket, hogy ne fertőzzenek tovább, elzárják egy üresen álló elme-, gyógy- és intézetbe, a titokban továbbra is látó nővel együtt. Ételt adnak be nekik, de egyébként nem kívánnak érintkezni velük a külvilágból, sőt katonákkal őriztetik az épületet, és aki ki akarna szökni, lelövik. Ideálisan elzárt helyzetbe kerülnek tehát a hőseink ahhoz, hogy a Gyűrűk urából ismert alaphelyzet előálljon. Az is hasonló, ami ezután történik: bénázás, majd kegyetlenség, a gyengék elnyomása, végül emberölés.

A könyv kb. kétharmada az elmegyógyintézetben játszódik, csak ezután ismerjük meg alaposabban a vakügyi apokalipszis kinti hatásait. Az étel és a víz, az áram és általában a civilizáció hiánya szörnyű állapotokat eredményez. A könyv ennél tovább nem jut, pedig kifejezetten érdekes lett volna, tovább tud-e lépni az emberiség a látás hiányán, vagy hosszú agóniába süllyed. Ez azonban sajnos nem derül ki: a könyv az elképzelhető legfantáziátlanabb, legsablonosabb véget ér, amiért nagy kár.

A könyv olvasása során az egyetlen nehézség, hogy a szerző a párbeszédeket nem a megszokott formában jelöli, tehát nem megszólalónként új sorban és kötőjellel, hanem csak vesszővel elválasztva egymástól. Lassan mennünk kell innen, Miért, Mert itt nagyon veszélyes, Gondolod, Biztos vagyok benne. Rendkívül művészi, gondolom, de sajnos túl magas röptű: zavaró, és az olvasást nehezítő megoldás.

1 comment for “José Saramago: Vakság

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..