Mérő László: Mit gondol a golyó?

Mérő László: Mit gondol a golyó?Újabb gyűjtemény jelent meg Mérő László Narancs-cikkeiből, négy témakörből válogatva, a megszokott magas színvonalon.

Szubjektív felmérésem szerint meglepően sokan vannak, akik ismerik és olvassák Mérő könyveit, a Narancsba írt cikkeit viszont nem követik folyamatosan – az ő szempontjukból kitűnő ötlet volt egy ilyen válogatást összeállítani. Mérő közismerten nagyon jókat ír, érdekes felvetései vannak, érdekes meglátásai, és a matematikai és pszichológiai ismereteiből sok hozzáadott érték, gondolat, történet származik.

Az egyetlen téma, amelyhez Mérő Lászlónak már a Narancsban is kár volt mindkét szakmájától elszakadva hozzászólnia, a napi politika volt. Természetesen nem várható el, hogy valaki mindig és mindenről jókat tudjon írni – a Politika című fejezet arra mutat rá, amikor ez Mérőnek sem sikerült. Utólag egyébként szűrte a politikai témájú cikkeit, tehát nem mindegyik került be a könyvbe, de szerintem nagyon rosszul válogatott. Kimaradt például, amiben a Fidesz kétharmadát naivan óriási lehetőségként értelmezte – nem emlékszem pontosan a cikkre, de a gondolat szerintem kitűnő volt, kár volt kihagyni attól, hogy jóslatként viszont nem vált be. A nácikkal és gecikkel folytatott vesszőfutása viszont egyszerűen helytelen, és ezért ilyen okos szerzőtől eléggé kínos is. “(…) nem önmagában a geciséggel van alapvető bajom és nem is a nemzeti eszmével” – hát elég nagy baj, hogy önmagukban nincs ezekkel baja. Már a Magyar Narancsban is kiosztották érte, kár volt könyvben is megörökíteni azt, ami kevésbé megy jól.

Arra kell koncentrálni – és a könyv nagy része végül is ilyen, amit jól, sőt néha zseniálisan csinál, a szakmai ismereteinek a hétköznapokba való érdekes átültetését. Akár a politika terén is: A hallgatólagos tudás című cikke például zseniális, ugye arról szól, mennyire nem elég, ha valamit mindenki tud: azt ki is kell mondani. Sajnos a cikknek sem a dátuma, sem a kontextusa nem került be a könyvbe, pedig így lett volna igazán értelme (akkoriban tudtam, de most, utólag sajnos nekem sem sikerült megtalálnom, mit mondtak ki akkoriban újonnan). A pszichológia kutatásáról is jókat ír, az oktatásról is – maradandó és nagyon jó írások ezek, a fenti problémáktól eltekintve mindenképpen érdemes feltenni őket a polcra és időről időre visszatérni hozzájuk.

Mérő László: Mit gondol a golyó?
Tericum Kiadó, 2012.

(x) A kötet megvásárolható 21% kedvezménnyel az Új Könyvek webáruházban!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .