Aki ismeri már Ulickaja műveit, ebben sem fog csalódni, aki még nem, annak pedig érdemes lehet ezzel kezdeni: az elbeszélései pont olyan szépek, emberiek és néha fájdalmasak, mint a regényei.
Bár egyenként csak kisebb terjedelemben, mint a regényekben, de az írónőnek ebben a kötetében is számtalan megható emberi sorsot ismerhetünk meg. Szinte mindegyik történet egy családról szól, általában egy családtag életútját foglalja össze. Sok közös vonás van ezekben az elbeszélésekben, a legfontosabb talán a fájdalom és a számtalan nehézség, amellyel a családtagoknak egy másik családtag viselkedése miatt meg kell küzdenie.
A legelső elbeszélés (A szamár útja) még nem ilyen, ez talán a legbékésebb mind közül, de ezután már csak úgy sorakoznak a férjüket hiába hazaváró feleségek, a férjüktől verést elszenvedő feleségek és az agresszív apukától szenvedő gyerekek. Sok történet szól arról is, mi történik a családdal egy családtag halála után – kétségtelenül szép és emberi történetek, de az én ízlésemhez képest túl sok a szenvedés és a túl sok tragédia történik a könyvben.
Jobban élveztem a vonatozásról szóló elbeszéléseket, ezek még ismerősek is, hiszen Magyarországon sem ismeretlen a túlzsúfolt vasúti kocsi vagy a részeg utas, aki kéretlenül megosztja velünk a világról vallott nézeteit. A könyvben a környezet egyébként jellegzetesen orosz, de csak a környezet, maguk a történetek bárhol megeshettek volna, teljesen általános emberi gyarlóságokról és tulajdonságokról szólnak. Hiszen mindenhol előfordulhat részeges családfő, agresszív macska, a gyerekeit kisajátító szülő, vagy a feleségei között dönteni nem tudó férfi.
Az elbeszélések tehát alapvetően szépek, bár fájdalmasak, a könyv végén Ulickaja személyes naplóját viszont érdektelennek találtam. Ezek tartalmi szempontból olyanok, mint bármelyik ego-blog, ha magasabb színvonalon is vannak megírva. Nem hiszem például, hogy a szerző egyiptomi nyaralása bárkit is érdekelne, különösen, hogy csak a szobájában ült – biztosan lehetne valami érdekeset írni erről is, de Ulickajának itt, ebben a kötetben nem sikerült. Bár pont ennek az egyiptomi történetnek a legvégére mégis kiderít valami érdekeset, csak győzze az olvasó ezt is türelemmel…
Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe
Magvető Kiadó, 2012.