Matthew Dicks: Egy képzeletbeli barát naplója

Matthew Dicks: Egy képzeletbeli barát naplójaGyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlják a könyvet, de én az elolvasása után sem tudom eldönteni, valójában melyik korosztálynak való.

A könyv borítója mesebeli tájat ábrázol, és az első része is meseszerű, amelyben a szerző különböző képzeletbeli barátokat mutat be, köztük a főszereplő Max barátját, Budot is. Viszont miután magát Maxet is megismerjük, én már nem adnám gyerek kezébe a könyvet, mert ő olyan problémákkal küzd, amelyeket egy gyerek nem biztos, hogy megért. Nem szereti, ha hozzáérnek, nem szereti az anyai puszikat, nem tud kapcsolatot teremteni az iskolatársaival, ezért különböző foglalkozásokra jár, ahol csak pár szót tudnak kihúzni belőle. Még képzeletbeli barátjának is viselkednie kell mellette, még vele sem tud fesztelenül játszani. Képet kapunk arról, hogyan látja egy visszahúzódó gyerek a világot és arról, hogy a szülei milyen nehezen birkóznak meg a rájuk nehezedő feladatokkal. A szülők kapcsolatát is megviseli, hogy probléma van a kisfiukkal. Sokszor van szó a könyvben az elmúlásról, a halálról is, ami szintén olyan téma, ami ebben a formában nem való még egy gyereknek. Budo, a képzeletbeli barát is elég bonyolult: olyan, amilyennek Max elképzelte, mégis vannak saját gondolatai és akarata is.

Megismerhetünk más, problémákkal küszködő gyerekeket is, akik szintén rendelkeznek képzeletbeli baráttal. Az ő esetük egyszerűbbnek látszik: a való világgal nehezen birkóznak meg, ezért egy képzelt baráthoz menekülnek, de ahogy nőnek, úgy eltűnnek a képzelgéseik is.

A könyv kitér arra is, hogy érdemes hinni a gyerekünknek. A hazugságra általában a felnőttek viselkedése miatt kényszerül a gyerek, ami az idő múlásával megszokottá válhat. Ha a gyerekünk mond valamit, el kell fogadni, hogy az tényleg úgy történt. Ezt még akkor is éreztetnünk kell, ha kételkedünk az igazában, bár amit egy kisgyerek állít, az általában úgy is történt.

Aztán Maxet az egyik tanítónője elrabolja – nem a legjobb példa arra, hogy kiben bízhat meg egy gyerek, de valamivel fel kellett kelteni az olvasó figyelmét. Nem lett túlbonyolítva ez a rész, de arra jó volt, hogy kimozdítson az addigi monotonitásból.  Persze Budo ilyen helyzetben is mindent megtesz a barátjáért, többet, mint a szülei, de hát mi másra való egy képzeletbeli barát, mint hogy kimentse a szorult helyzetéből az embert…

A történet itt hirtelen véget ér és sok kérdés nyitva is marad, leginkább az, hogy Max minek köszönheti a személyiségfejlődését. A könyvet pedig inkább felnőtteknek tudom ajánlani: Budo része mesébe illő, Max problémáit megismerni viszont sokkal inkább a felnőtteknek érdemes.

Matthew Dicks: Egy képzeletbeli barát naplója
Libri Kiadó, 2012.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .