Kristina Ohlsson: Elnémítva (Fredrika Bergman és Alex Recht #2)

Kristina Ohlsson: ElnémítvaBonyolult gyilkosság-sorozatot kell kinyomoznia az első részből megismert csapatnak: a szálak rendkívül kuszák és csak nagyon lassan tudják visszafejteni őket.

Az olvasónak is kifejezetten nehéz dolga van, ha követni akarja a nyomozás menetét: a nyomozás nem annyira előre, mint inkább össze-vissza halad a történet során, egyáltalán nem érezni, hogy az újonnan érkező információk végül hogyan vezetnek majd el a gyilkosok személyéhez. Egy lelkész és a felesége meghalt, ennyit biztosan tudunk, de a könyv nagy részében még az is bizonytalan, hogy valaki más lőtte le őket, vagy a lelkész lőtte agyon a feleségét, majd ezután saját magát is. Korábban az egyik lányuk is meghalt gyanús körülmények között, a másik eltűnt, valaki pedig, aki szintén a lányuknak tűnik, Bangkokban jár egy szintén homályos ügyben. Eközben iraki menekültek érkeznek Svédországba, akiknek az olcsó beutaztatásért cserébe bűntényeket kell elkövetniük – van tehát mit kiderítenie a csapatnak.

A regény a Da Vinci-kódból ismerős sablon alapján lett megírva, tehát több szálon fut és gyorsan váltják egymást a jelenetek. A szereplők viszont túl sokan vannak ahhoz, hogy követni lehessen, mikor kiről van szó. A könyv végére persze minden letisztul, de azért érdemes lehet a Mostohák című első részt elolvasni előbb, hogy legalább a rendőrök ismerősök legyenek.

A könyv a skandináv krimiknek viszonylag kevés sajátosságát mutatja fel: a szereplők magánéletébe belátunk, de a vezető nyomozó Alex házastársán kívül senkiért sem izgultam túlságosan. A társadalomkritika is csak felszínes: olvasás közben nem az iraki menekültekért vagy a svéd házasságok válsága miatt fogunk aggódni, a könyv tényleg szinte kizárólag arról szól, ki ölhette meg a lelkészt és a feleségét.

A választ a történet kétharmadától nagyjából tudni lehet, nagyon érdekes egyébként, ahogy a szerző rávezeti az olvasót. Ráadásul szórakoztató, hogy a rendőröknél előbb jövünk rá – később persze ők is kirakják a mozaikot, a maguk szempontjából nagyon is logikusan. Az Elnémítva tehát nem egy “tipikus” skandináv krimi, inkább az összetett rejtvények és bűntények rajongóinak ajánlom.

Kristina Ohlsson: Elnémítva (Fredrika Bergman és Alex Recht #2)
Animus Kiadó, 2013.

1 comment for “Kristina Ohlsson: Elnémítva (Fredrika Bergman és Alex Recht #2)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .