Andrew G. Marshall: Szeretlek, de miért én vagyok mindig az utolsó?

Andrew G. Marshall: Szeretlek, de miért én vagyok mindig az utolsó?Talán közhelyes, de annál fontosabb kérdés, hogyan őrizhetjük meg a házasságunkat a gyereknevelés évei alatt. Olyankor a gyerek kell, hogy a legfontosabb legyen, az ő érdekei az elsők – gondolnánk sokan, pedig az igazság éppen ennek az ellenkezője.

Andrew G. Marshall párkapcsolati szakértő, több könyvet is írt már a párkapcsolatok egyes területeiről, azonban ez az első könyve, amelyben kifejezetten a gyereknevelés éveire koncentrál. Egy gyerek ugyanis mindent megváltoztat, a házasság dinamikáját is, és nagyon oda kell figyelni, hogy a gyerek érdekei mellett a házasságunkat is fenntartsuk, sőt továbbfejlesszük.

A könyvben kilenc fejezetben foglalja össze, hogyan lehet a gyereknevelés mellett is a párunk az első. Kezdve a gyerekvállalás idejével – már az sem mindegy például, hogy a párkapcsolatunk mely szakaszában érkeznek a gyerekek. A helyzet megértéséhez összefoglalja a párkapcsolatok fejezeteit, majd elmagyarázza, hogy a gyerekvállalás mikor jó, és mikor kevésbé jó ötlet – a legjobb az ötödik és tizennegyedik év között, amit ő az együttműködés korszakának hív (persze csak ha a pár már valóban eljutott ide öt év alatt).

Két teljes fejezetet szán arra, hogyan neveljük a gyerekeket, de ezek a könyv leggyengébb részei. Sajnos a szerző, bármennyire is szakértője a párkapcsolatoknak, a gyereknevelésről fogalma sincs, a sétálásról például kutyás(!) hasonlatot mesél, amit még véletlenül sem lehet gyerekekre alkalmazni, csak kutyákra. Marshallnak ugyanis saját gyereke nincs, csak kutyája… Ettől még el lehet olvasni ezeket a fejezeteket is, de felesleges, a gyereknevelés módszereit ne tőle akarjuk megismerni (hanem például Vekerdy Tamástól).

Számtalan más területet viszont jól összefoglal, például a saját szülőkhöz való viszonyulást – sokan akaratlanul is továbbviszik a saját szüleik hibáit. Elmondja, hogyan kell bocsánatot kérni (őszintén és teljesen), melyek az asszertív viselkedés alapjai és így tovább. Mindezeket mindig a gyerekekhez viszonyítja, például vitatkozni lehet és kell is a gyerekek előtt – csak tegyük ezt kulturáltan, már csak azért is, hogy a gyerek is képes legyen rá. Eltérő lehet a szülők felelősségérzete a gyerekek iránt, megváltozik a szülők szexuális élete, mindezekhez sok-sok érdekes, a hétköznapokban is jól alkalmazható tanácsot ad.

Marshall egyébként terapeutaként dolgozik, sok példát közvetlenül a kliensei életéből mesél el (megváltoztatott nevekkel persze). Tesztek segítenek abban, hogy terapeuta nélkül is felismerjük a a saját problémáinkat, és a végén tíz aranyszabályban foglalja össze a könyv mondanivalóját. Hasznos és fontos könyv mindenkinek, akiket foglalkoztat a kérdés, mire figyeljenek oda a házasságukkal kapcsolatban a gyereknevelés évei alatt.

Andrew G. Marshall: Szeretlek, de miért én vagyok mindig az utolsó?
Tea Kiadó, 2014.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .