Kedves népmesék kicsiknek – a kötet érdekessége, hogy a világ minden részéről vannak összegyűjtve. Ghána, India, Japán, nagyon érdekes látni, hogy a világ más tájain milyen meséket mesélnek a szülők a gyerekeiknek.
Bajzáth Mária mesepedagógus, a szakértője annak, hogy milyen meséket érdemes olvasni a gyerekünknek, és ebben a kötetben a legkisebbeknek való mesékből gyűjtött össze egy csokorra valót a világ minden tájáról. Kedves történet mindegyik, a személyes kedvencem az Észak hét csillaga Koreából (nem derül ki, hogy Észak- vagy Dél-Koreából…), amelyben hét fiútestvér hidat épít az anyjuknak, hogy ne kelljen a hideg patakban átkelnie, amikor a nagyapjukat meglátogatja, ez keletiesen titokzatos és misztikus volt. De van itt ismertebb francia mese is arról, amikor a fiú kihúzza a lányt a sárból, mire maga esik bele, majd a lány húzza ki a fiút, és maga esik bele (majd ezt ismétled, amíg tetszik), vagy orosz mese a répát kihúzó csapatról, ahol már csak pont a kisegér segítsége kell…
A fejezetek tematikusak, az első a testtudatot erősíti, a második fejezet meséi a családról szólnak, a harmadik és a negyedik az önbizalmat erősíti, vannak mesék a világ nagyságáról, az állatokról és a kíváncsiság kielégítéséről. Minden mese előtt van egy kis mondóka, amivel be lehet vezetni az aktuális történetet, de vannak csak mondókás részei is a könyvnek.
Ami viszont kevésbé tetszett, az a népies szóhasználat erőltetése. A répás mese például kétszer is benne van a könyvben, egyszer egérkével, egyszer pedig úgy, hogy egy, kettő, három, majd már a tizenkét lábú ember is egyszerre próbálkozik a “burgundi” kihúzásával a földből, majd amikor sikerrel járnak, összeverekednek rajta – ez a magyar verziója a mesének… Na most roppant érdekes tudni, hogy a nagyra növő takarmányrépát népiesen burgundinak is nevezték valaha, de a mai gyerekek ezt így nem fogják érteni, és szülőnek menet közben kell lefordítania azt “répára” – egyszerűbb lett volna eleve azt írni. Városi gyerekek számára egyébként is sok nyelvi kihívást rejteget a könyv, itt van például a “sajtárba” érkező tej, a fenyegető “furkó”, vagy a kötél, amit a “hajcsár gyeplőnek” használt, vagy a “mandarin”, aki egy japán uraság…
A könyvet színes, ízléses illusztrációk egészítik ki, ahogy a kemény borító és a beépített könyvjelző is igényes. A könyv végén a szerkesztő húsz oldalas mesepedagógiai alapozása viszont nem tudom, hogy mennyire indokolt, főleg, hogy az egész könyv nincs kétszáz oldal.
Az én kislányom kedvence egy burmai népmese, az Egérke kisasszony vőlegénye lett, amelyben a szépséges egérlány szülei a leges-leghatalmasabb vőlegényt keresik a lányuknak. Ebben kiderül, hogy a leges-leghatalmasabb a világon nem a Nap, a Domb vagy a Bika, hanem az Egér, úgyhogy az egérlánynak egérférje lesz, és ami a nyelvezetet illeti, ehhez van egy személyes tippem is: az aktuális Disney-divatnak megfelelően Egérke kisasszony helyett érdemes a lányunknak Egérke hercegnőt mondani…
Bajzáth Mária (szerk.): Itt vagyok, ragyogok! Népmesék a világ minden tájáról 0-4 éveseknek
Kolibri Kiadó, 2014.