Kálmán Olga: Egyenes beszéd

Kálmán Olga: Egyenes beszédA cím első olvasásra fantáziátlannak tűnik, valójában nagyon is pontos: a könyv kifejezetten a tévéműsorhoz kötődő történeteket tartalmaz. Alapvetően nem is rosszakat, de ha már Kálmán Olga könyvet írt, szórakoztató történeteknél többet vártam volna tőle.

Rögtön a könyv elején kiderül például, hogy a szerző amilyen jó tévés, annyira nincs gyakorlata az újságírás leírt változatában, illetve milyen kevés idő és energia jutott a könyv szerkesztésére. Szinte minden fejezet messze túl van írva, túl van magyarázva, a második fejezet például teljes egészében arról szól, hogyan gondolkoztak a kollégáival azon, hogy majd miről írjon könyvet… A repülős sztorinál két oldalon keresztül húzza a poént ahelyett, hogy egy mondatban elsütötte volna, és a Miniszterelnök című fejezetnek sem Deutsch Tamás ostobaságáról kellene szólnia.

A történetek viszont, amelyeket elmesél, tulajdonképpen jók, bár sokszor csupán leírva meséli el ugyanazt, ami a műsorban történt, és amit a Youtube-on bárki bármikor újranézhet. Pokorni kirohanása, Bajnai és Mesterházy egymással szemben leültetve, a szülő-szövetség vezetője, akit Olga egyenes adásban győzött meg arról, hogy visszavonja a közleményüket… A személyes életéről szóló fejezetek árulkodóbbak és érdekesebbek is, bár az idősíkok keveredése miatt nem mindig könnyű követni, a szerző életének mikor melyik szakaszában járunk. A házasságai, a gyereknevelés fontossága, a szakmája iránti alázat megjelenik és végig érezhető a könyvben, az pedig, ahogy Romániába könyveket csempésztek és vissza, kifejezetten tiszteletre méltó.

Ennél mélyebb elkötelezettség azonban nem jelenik meg a könyvben, és ez a legnagyobb probléma: nem derül ki, mi hajtja, mi motiválja a munkája során. A saját szerepét és a sikereit végig kifejezetten szerényen kezeli, legyen az akár a hatos műsorvezető-fogatból való kiemelkedése, akár a Friderikusz feletti szakmai győzelem, akár annak a jelei, hogy a politikusok milyen véresen komolyan veszik a műsorát. Kálmán Olga jelenleg az első számú, a legfontosabb magyar közéleti újságíró, és ezzel ő remélhetőleg pontosan tisztában van. A könyvében viszont elmulasztott ezzel szembenézni és felvállalni az ehhez tartozó felelősséget. Valószínűleg úgy gondolja, hogy a műsora amúgy is önmagáért beszél, ami igaz is, de elvártam volna, hogy a könyvvel megerősítse, alátámassza, esetleg kiegészítse mindazt, amit műsorvezetőként képvisel. Erről azonban sajnos nincs szó, helyette vicces történetek vannak az eleve kirohanni készülő Pokorniról, Gyurcsányról az őszödi beszéd után, az elkéső Mesterházyról, és persze Olga, amint letérdel a frissen megválasztott Medgyessy elé. Szórakoztató, Kálmán Olga könyvének azonban a szórakoztatásnál jóval többet, a saját közéleti, társadalmi felelősségével való szembenézést kellett volna nyújtania.

Kálmán Olga: Egyenes beszéd
Libri Kiadó, 2013.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .