Arnold Schwarzenegger: Emlékmás

Arnold Schwarzenegger: EmlékmásKevés egy könyv ahhoz, hogy Schwarzenegger életét le lehessen írni benne. Nála jóval kevésbé érdekes sorsú emberekről szoktak hosszú kötetek megjelenni, ehhez képest a testépítő világbajnok, a színész világsztár és a kaliforniai kormányzó élete tényleg annyira hihetetlen, hogy egyetlen könyvben még ő maga sem tudja teljesen összefoglalni.

A könyv alapvetően jól illeszkedik az amerikai politikusok általam ismert önéletrajzainak sorába: jól szerkesztett, jó sztorikkal feldobott, ugyanakkor politikailag kiegyensúlyozott, patikamérlegen megmért szavakkal van megírva. Ez annyiban természetes is, hogy Schwarzeneggernek politikusként már különösen vigyáznia kell a szavaira, ugyanakkor több őszinteség jót tett volna a kötetnek, ahogy a sikerei titkát sem lehet csak vicces történetekből megtudni.

A könyv a gyerekkorával kezdődik, az osztrák kis hegyi falu és a családja bemutatásával. Máskor ezek a legunalmasabb részei az életrajzoknak – ki a fenét érdekel a szerző gyerekkora? Schwarzenegger (vagy a szerkesztője) ehhez képest viszonylag jó érzékkel választotta ki azokat a momentumokat, amelyek szórakoztatóak vagy komoly hatást gyakoroltak rá. Nyilvánvalóan a szüleinek köszönheti például a fegyelmezettségét, céltudatosságát, ráadásul a következtetéseit sem rágja az olvasó szájába.

Ezután jöttek a testépítői sikerei, majd az első egymillió dollárja az ingatlankereskedelemből – az megvan, hogy Arnold már a Conan, a barbár előtt milliomos volt? Tényleg hihetetlen, hogy gyakorlatilag mindig, minden összejött neki életében! A testépítői és ingatlanos sikerei már önmagukban is figyelemre méltóak – és még csak ezután kezd a színészkedésről mesélni. Látjuk, ahogy egyre feljebb jut minden területen, hogy a kis szerepek után megvárta a nagyobb szerepeket, alaposan felkészült az eljátszásukra és sokat dolgozott a filmek népszerűsítésén is, hogy aztán tényleg beüthessen az a mozi. Érezteti azt is, mennyire nem lehet előre tudni, milyen ötlet sci-fit forgatni például egy időben visszaküldött robotról, ami 18 mondatot mond a film során összesen… A filmjei rajongói elégedettek lesznek a könyvvel, sok-sok filmje forgatásáról mesél klassz sztorikat.

A politikai témákat tekintve pedig az első pillanattól kezdve hangsúlyozza, hogy ő republikánus, ugyanakkor a politikai nézeteit ennél részletesebben nem fejti ki, sőt szőrmentén, de George W. Busht kritizálja, Obamát pedig dicséri. A kormányzóként eltöltött nyolc évéről is ír, nem is keveset, de különösen itt éreztem, hogy Schwarzenegger inkább csak sztorizik, nem pedig elemzi az életét – a testépítő sikerei sokkal jobban meg vannak magyarázva a könyvben, mint a politikai sikerei (pedig engem ez utóbbi érdekelt volna jobban).

Persze akit a testépítő Arnold érdekel jobban, az talán pont fordítva érzi majd – Schwarzenegger élete minden területén elképesztően sikeres volt, és a sikereit sokkal többet lehetne még elemezni. Ugyanakkor a könyv így sem rövid, és így is nagyon jól érzékelteti, milyen nagyszerű lehet egy emberi élet, akár egy pár száz fős osztrák hegyi faluból elindulva is. Bár a könyv végén ízelítőt kapunk a személyiségének negatív oldaláról és életének rengeteg ellentmondásából, Schwarzenegger így is sokak számára példakép – a könyv alapján tökéletesen érthető, hogy miért.

Arnold Schwarzenegger: Emlékmás – Életem hihetetlen, de igaz története
Libri Kiadó, 2012.

(x) A kötet megvásárolható 21% kedvezménnyel az Új Könyvek webáruházban!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .