Bochkor Gábor könyvében egyáltalán nem a celebek égetése a legérdekesebb, amint azt a bulvárlapokban felfújták – ha nem kerül be a hírekbe, fel sem tűnt volna, amikor a szerző Falusi Mariannt vette célba.
Azok a fejezetek érdekesebbek inkább, ahol a családjával foglalkozik, mert ott a legőszintébb. Megismerhetjük a kislánya ízlését, ami pont olyan, mint a többi korabeli gyereké, szereti az állatokat és a Barbie-babákat, órákon keresztül tud játszani velük. A párja, Andi is szimpatikusnak tűnik, mert mind a munkájában, mint a magánéletükben próbál maximálisan helytállni, és az elmesélt történetekből, a családi idillből úgy tűnik, ez sikerül is neki.
A családjával kapcsolatos témákat leszámítva viszont ez egy nagyon negatív hangvételű könyv. Az viszont sajnos nem derül ki, hogy Bochkor Gábor tényleg ennyire negatív személyiség vagy csak úgy gondolta, jó fejnek tűnne, ha semmiről se lenne jó véleménnyel. Minden csak frusztrálja és idegesíti, még a háziállatok is, a régi macskáját leszámítva… Németországot és a németeket az egekbe dicséri, miközben a magyarokat alázza. Ha ennyire rossz véleménnyel van a magyarokról, az ételeinkről és a szokásainkról, miért nem költözött még vissza?
Ír az álommelóiról, amelyekre bármikor szívesen vállalkozna – ezek a tipikusan kisfiúk által kedvelt foglalkozások, főleg ahol ő dirigálhat mint katonai vezető, pilóta, focista, rockzenész stb. Nagyon sok felesleges témát is szóba hoz, például hogy az állatok csak bosszúságot okoznak az embereknek, a részegeket nem lehet elviselni, valamint az ismertségével járó nehézségeket. Ezekből a fejezetekből tisztán látszik, mennyire el van szállva magától, talán nem rádiós műsorvezetőnek kellett volna állnia, ha nehezére esik elviselni, hogy mások ránéznek. Erősen hangsúlyozza viszont az anyagi hátterét, a Mercedes autóját, az első osztályon repülést, pontosan úgy, ahogy Csernus Imre írta A kiút című könyvében: az emberek csak azért hencegnek, hogy mások irigyeljék őket.
Már a könyv fekete-fehér borítóján lévő ciklámen színű betűkből is lehet sejteni, milyen horderejű észosztásra számíthatunk, a 176 oldalas terjedelemből pedig a mondanivalók sokaságára. Én egyébként elsősorban érdekes történeteket vártam volna, de úgy, hogy közben nem szól le senkit, éppen ezért üdítő élmény volt, amikor a párjától kapott születésnapi meglepetéséről és a rádiónyertesekkel közös nyaralásról írt. Bár itt is megpróbálta megalázni a hallgatókat azzal, hogy előre kijelentette, ő nyaralni megy, mindenki tartsa távol magát tőle…
Bochkor Gábor: Bocsi szerint a világ
Libri Kiadó, 2013.