Steve Sem-Sandberg: Azok a szegény Łodźiak

Steve Sem-Sandberg: Azok a szegény ŁodźiakA svéd író eredetileg 2009-ben megjelent, számtalan díjjal jutalmazott kötete a łodźi (német nevén litzmannstadti) gettóba kalauzol el bennünket, miközben az emberi természet titkaira és a cselekedetek mozgatórugóira igyekszik rákérdezni.

Łodź nem bír ezeréves történelemmel: jelentéktelen település volt, amely azonban a XIX. század második felében lélegzetelállító gyorsasággal iparosodott, miközben lélekszáma is exponenciális növekedésnek indult, elsősorban a tömegesen betelepült német és zsidó lakosságnak köszönhetően. Nem véletlen tehát, hogy ugyanez a város a második világháború idején a német birodalom egyik legjelentősebb ipari központja lett. Így a łodźi gettó, amelynek fénykorában jóval százezer fő fölött volt a lakossága (összesen körülbelül 204 ezren fordultak meg benne) és ezzel a varsói mögött a második legnagyobb ilyen létesítmény volt Lengyelországban, elsősorban ipari termelésre rendezkedett be, és ezáltal próbált nélkülözhetetlenné válni a nácik számára.

A könyv nem fikció, inkább betoldásokkal, saját részekkel kiegészített dokumentum-regény, amely elsősorban a łodźi gettóban 1941. január 12. és 1944 nyara között íródott, és a több mint háromezer oldalas Gettókrónika alapján készült. Ezt követi a szerző, ez alapján próbálja meg megközelíteni a témát, de nem feledkezik meg arról sem, hogy míg ő már történelmi távlatból szemléli a történteket, addig a gettó zsidó foglyai, akik ezt a terjedelmes dokumentumot létrehozták, sok mindent szükségképpen másképp láttak, mivel az események aktív részesei és passzív elszenvedői voltak. Sem-Sandberg a Gettókrónikán kívül más forrásokat is felhasznált: hivatalos dokumentumokat, levelezéseket, visszaemlékezéseket, bírósági tanúvallomásokat, fényképeket, így árnyalva az alapdokumentum által sugalmazott képet.

A könyv központi alakja Mordechai Chaim Rumkowski (a regény lapjain leggyakrabban csak: az Elnök), aki a gettót belülről irányító zsidó tanács elnökeként gyakorlatilag kiskirályként uralkodott a népén. Az Elnök roppant ellentmondásos figura: miközben az a cél lebeg a szeme előtt, hogy minél több zsidót mentsen meg, addig nyíltan kollaborál is a nácikkal, mindenben lesi urai kívánságát, s parancsaikat szolgaian követi (de azért ne legyünk teljesen igazságtalanok: nincs túl jó tárgyalási pozícióban a németekkel szemben). Miközben azt a roppant kevés élelmiszert, amit a németek a gettóba juttatnak, úgy igyekszik igazságosan elosztani, hogy mindenki „csak” éhezzen, de lehetőleg ne haljon éhen, addig ő, a családja és szűk klikkje valósággal dúskálnak minden földi jóban. Miközben saját gettórendőrsége és belső börtöne révén szigorú rendet tartat a gettóban, keményen megtorolva minden bűncselekményt, addig az Elnök környezetében valósággal virágzik a korrupció: nincs olyan, amit jó pénzért ne lehetne megszerezni, nincs olyan, akit a deportálandók listájáról ne lehetne kihúzatni, más szerencsétlent küldve ezáltal a biztos halálba. Miközben az Elnök több gyermekotthont hoz létre, így gyűjtve össze és mentve meg temérdek zsidó árvát, addig a helyzetet pedofil hajlamainak kielégítésére is kihasználja (sőt még tulajdon nevelt fiát is rendszeresen zaklatja).

Rumkowskit a túlélők zöme lelkiismeretlen törtetőnek, kollaboránsnak állítja be, vagy egyszerűen csak szörnyetegként aposztrofálja, aki bármire képes, hogy végrehajtsa a náci hatóságok döntéseit. Ezzel szemben nyilvánvaló, hogy a borzalomnak volt olyan foka, volt olyan pont, amikor még az Elnök is nemet mondott, amikor legalábbis félrenézett, vagy kivonult és nem vett részt az események alakításában. És a regény cselekménye pont ekörül forog: mi kellett ahhoz, hogy még ő is megtagadja az engedelmességet és ezért milyen árat fizetett. Az Elnök célja egyfajta mintagettó létrehozása volt, ahol mindenki, aki munkára fogható, az dolgozik, ahol egymás mellett állnak a különböző gyárak és üzemek, amelyek valósággal ontják magukból a termékeket elsősorban a német hadsereg, de a polgári lakosság részére is, és amely gettó ezáltal nélkülözhetetlen. Az Elnök álma az volt, hogy ennek a nélkülözhetetlenségnek a következtében egyfajta önállóságot, kvázi-szabadságot vívjanak ki először a gettó határain belül, amely azután egy zsidó autonóm terület alapjait vethetné meg a Harmadik Birodalomban. Az, hogy ebből a célkitűzésből végül semmi se lett, nem Rumkowskin múlt.

A cselekmény több (egymástól többé-kevésbé független) szálon fut, amelyeken át kirajzolódnak a litzmannstadti gettó hétköznapjai. Több szereplő sorsán keresztül megismerkedhetünk a gettóbeli élet nehézségeivel: az éhezés kínjaival, az ételhez jutás körüli ügyeskedéssel; a tél állandó kísérőjével, a tüzelőanyag-hiánnyal; a német őrök és a belső zsidó rendőrök kegyetlenkedéseivel. Látjuk a beteg, a túl idős, a túl fiatal vagy más okból munkaképtelen és ezáltal halálraítélt hozzátartozó bujtatását; és azt is, hogy milyen fogadtatásra számíthattak a „nyugati”, elsősorban Németországból, Ausztriából és Csehországból érkező németül beszélő zsidók a helyi lengyel és jiddis nyelven beszélő zsidók körében.

Steve Sem-Sandberg munkájának legfőbb érdeme, hogy nem egy sematikus holokauszt-, vagy érzelgős-giccses gettótörténetet tesz le az asztalra, hanem egy minden részletében élő és eredeti dokumentumregényt, amely mindemellett gyors, olvasmányos, sőt helyenként egyenesen letehetetlen. Ráadásul az emberi természetet faggató kérdések továbbgondolására sarkall és az olvasó felé jobbító impulzusokat bocsát ki.

Steve Sem-Sanberg: Azok a szegény Łodźiak
Magvető Kiadó, 2014.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..