A Razorland trilógia befejező része remek lezárása a történetnek és választ ad a korábban felmerült kérdésekre is.
Az előző rész végén Pikk, Fakó, Tegan és Kósza elszöktek Menedékből, hogy segítséget szerezzenek a falu számára a szomszédos településről, mert a mutánsok egyre növekvő hordája óriási fenyegetést jelent. Visszatérnek, de túl későn és túl kevés emberrel, így a faluból csupán néhány ember tud kimenekülni. Soldier-tóban, egy régi katonai erődítményben kapnak menedéket, ahol Pikkék újra alkalmazkodni kényszerülnek, mint menekültek. Természetesen a lány ezzel nem elégszik meg, nekiindul és faluról falura járva próbál csapatot toborozni. A tervét azonban kétkedve fogadják a településeken, így csak egy maroknyi embert tud maga mellé állítani. Velük apránként próbálják lassítani az ellenséget, ha már a teljes hordával szemben egy ilyen kis osztagnak úgy sincs esélye.
A történet hihetetlenül gördülékeny, pedig csak a vége felé indulnak be igazán az események. A harci jelenetek különösen izgalmasan, képszerűen és könnyen érthetően vannak tálalva. Ráadásul ez a rész már esélyt sem ad a szerelmi háromszögnek (és az ezzel járó szenvelgésnek): Pikk magára talált és már tudja, mit szeretne. Folyamatosan fejlődik – mondanám, hogy a korral, de mivel rövid időszakot ölel át a történet, ezt inkább a környezete folyamatos változásának lehet betudni. Tegan és Kósza is sokat változtak, ők teljesen be tudtak illeszkedni, Fakó viszont csalódást kelt, mert érthető, hogy összetörték a vele történtek, de végeredményben ő egy harcos, akitől kevesebb szenvedést várnék.
Érdekes volt olvasni, hogy a települések milyen különböző módokon próbálnak életben maradni, az írónő tényleg sok lehetőséget felvonultatott, amelyek esélyesek lennének egy ilyen helyzetben. A könyv nagy részében a városokat járva egyre jobban megismerjük ezt a poszt-apokaliptikus világot, amihez a mutánsok folytonos támadásai szolgáltatják az izgalmakat. Az is kiderül, hogyan alakultak ki a mutánsok és miért fejlődnek ilyen iramban, részletesebben belelátunk a régi világ összeomlásába és a jelenlegi mozgatórugóiba. Persze az emberek a teljes összeomlás és káosz után sem változnak, és nem mindenki tanul elődei hibáiból.
A történet végkifejlete nagyon meglepő és ötletes, nem hinném, hogy sok emberben megfordult olvasás közben ez a lehetőség, ezért elismerés illeti az írónőt. A komor hangulat is végig megmarad, így a vége is drámai, de mivel YA regény, gondolom nem árulok el nagy titkot, hogy happy enddel végződik.
Érdekes plusz információkat ad a könyv végén található írói jegyzet, amiből megtudhatjuk, hogy Ann Aguirre Kanada mely részéről mintázta a helyszínt, melyik korból vette a fegyvereket és milyen adatok alapján állította össze a harci stratégiákat. A könyv kiadása most is igényes, bár eltűnt a borító dombornyomása és fémes csillogás is, így veszített a vonzerejéből.
A sorozatba azoknak érdemes belekezdeni, akik szeretik a disztópikus regényeket sok akciójelenettel és érzelemmel fűszerezve. Érdeklődve várom, Ann Aguirre következő regényét is!
Ann Aguirre: Horda
Fumax Kiadó, 2014.