Jonathan Stroud: The Hollow Boy (Lockwood & Co., 3. rész)

Jonathan Stroud: The Hollow BoyNem sikerült jól a harmadik rész, mert bár két nagyon érdekes alapötletet is tartalmaz, a történet nem azokra koncentrál. Az első, hogy a szellemek elárasztottak egy egész városrészt Londonban, Lockwoodékat azonban nem hívják meg, hogy küzdjenek ellenük és csak jelentéktelen ügyekkel foglalkoznak. A második ötlet, hogy Lucy most már aktívan tud kommunikálni a szellemekkel, de ez sincs igazán kifejtve: a könyv főleg az új asszisztens lánnyal szembeni féltékenységéről szól.

Pedig jól indul a történet, a bevezető szellemirtás szokás szerint nagyon izgalmas, és a sikeres vadászat híre még az újságokba is bekerül. Elözönlik őket a felkérések, amelyeknek megpróbálnak mind eleget tenni. Egy idő után azonban nem bírják az iramot, ezért Lockwood felvesz egy negyedik munkatársat asszisztensnek. Ő Holly, aki csinos, kedves és mindenben kiszolgálja a csapatot, Lucy azonban utálja és féltékeny lesz rá. Sajnos a könyv szinte kizárólag erről a féltékenységről szól: Holly égeti Lucy-t Lockwood előtt, Lockwood egyre kevésbé bízik Lucy-ban, miközben az tényleg furcsán kezd el viselkedni, például beszélget a szellemekkel ahelyett, hogy irtaná őket… A lányok közötti harc pedig fárasztó, főleg, hogy Lockwood nem is vesz részt benne: semmi jelét nem adja, hogy érdekelnék őt a lányok, ami egy tizenéves fiútól nem éppen életszerű.

Mindeközben Chelsea-ben más ügynökségek sikertelenül veszik fel a harcot a nagy szellemkitörés ellen. A rendőrség a regény felénél vonja be végre Lockwood csapatát is ebbe a küzdelembe, és onnantól már pörögnek az események. George rájön, hogy mi a kitörés valódi központja, és már mehetnek is a Fittes ügynökség munkatársaival vállvetve szellemeket irtani. Ez mondjuk egy jó rész a könyvben, az áruházi kaland iszonyatos, vérbeli horror-kaland, és a kellős közepén végre a lányok is nyíltan veszekedni kezdenek. Sajnos a megoldás viszont szintén nagyon gyengén sikerült, mert az adott kontextusban teljesen életszerűtlen. Lucy ugyanis bezuhan a fél várost megbénító, rettenetes szellemjárás kiindulópontjába, ott azonban senki sem akarja bántani, ellenkezőleg, barátságosan elcseveg a szellemekkel, amíg Lockwood megérkezik a megmentésére…

Sajnos a harmadik rész ezért sokkal gyengébb az előző kettőnél: vannak jó pillanatok, de Lucy állandó szenvedése fárasztó, és a kaland vége is irreális. A szellemek elleni harc viszont, már amikor egyáltalán arról van szó, izgalmas, Lucy sajátos képességei is érdekesek, George pedig még mindig a legjobb fej, aki néha meglepően érett és okos dolgokat mond. Várom tehát a negyedik részt, és remélem, abban már Lockwood figyelmét is felkeltik a belé szerelmes lányok, ha már a könyv elsősorban róluk szól…

Jonathan Stroud: The Hollow Boy (Lockwood & Co., 3. rész)
Disney-Hyperion, 2015.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..