Garaczi László: Wünsch híd

Garaczi László: Wünsch hídGaraczi László „lemur-sorozatának” negyedik kötete a szorongás, a halál, az önfelszámolás árnyékát vetíti a tájra. A bizonytalanság biztossága, a kibogozásra váró cselekmény, a szubjektum viszonya a dehumanizált tárgyi valósághoz, és a kontextusukból kiragadott néma szemlélők szegélyezik az olvasó útját át a hídon, céltalan kitérőben az ég felé, emlékezvén a feledésre, a nincsre.

Már a kötet műfaji besorolásával is gondban vagyunk, mert bár regény volna, egyáltalán nem viselkedik regényként, inkább közös tematikára felfűzött, egymásra is reflektáló, feleselő rövidprózák laza füzére. Nevezhetjük 150 oldalas prózaversnek is, hiszen a szöveg van annyira kimunkált, de legpontosabban talán így lehetne megragadni a lényeget: kibogozásra váró emlékgombolyag egy alternatív jelenről. A cím alatt zárójelben ez áll: „egy lemur vallomásai”, vagyis a kötet helyét a sorozat részeként jelöli meg, ezzel kontextusba helyezi. Egyértelműen utal az Egy polgár vallomásaira, Márai Sándor önéletrajzára, de Garaczi az önéletírás minden lehetséges szabályát is megszegi, tehát amit kapunk, az nem a valóság; a realitás itt csak nyersanyag…

Aki otthon van Budapest helytörténetében, nem ütközik meg a címen: van egy titokzatos híd a Városligetben a Hősök tere és a tó között. Ez Magyarország első vasbeton hídja: Brüggerman György tervezte és a Wünsch Róbert által szabadalmaztatott eljárással épült; és 1896 és 1973 között a Kisföldalatti feszíni szakasza felett ívelt át. A földalatti eredetileg ugyanis a Millenniumi emlékmű mögött kijött az alagútból és az Állatkerti körút vonalát követve haladt tovább a Széchenyi-fürdő felé. 1973-ban ezt a felszíni vonalszakaszt megszüntették, a síneket bevitték a föld alá, az eredeti vaspályát felszedték, a talajszintet feltöltötték, az Állatkert állomást megszüntették. A vasbeton hidat leszámítva minden infrastruktúra eltűnt, a híd azonban technikatörténeti fontossága miatt ma is áll. A könyvben így olvashatunk a hídról:

Erre járt a földalatti, a síneket betemették, néhány méternyi földön ível át a gyaloghíd. Céltalan kerülő az ég felé, emléke a nincsnek.

A híd, mint szimbólum szolgáltatja a kötet értelmezési keretét, ugyanis egyértelműen utal valamire, ami valaha ott volt, de ma már nincs, a feledés emléke, és a kötet is a felejtés, az emlék, az idő, az elmúlás tárgyait járja körül. Ami a lényeg, az pont nincs, mert nem lehet benne a szövegben: az egész a hiányt rajzolja körbe.

Előny, ha valaki olvasta a korábbi Lemur-regényeket, de az sem tragédia, ha nem, hiszen ez a könyv önmagában is megáll a lábán. A szerző gyakorta utal vissza a korábbi könyvekre, bizonyos epizódokat újra elővesz, más megvilágításból újra magyaráz, és gyakori önidézéssel biztosítja a szövegvilág folytonosságát. De csak ritkán idéz szó szerint, inkább torzítja, átírja, újraírja őket. Ami azonban radikálisan más a Wünsch híd és többi lemur-szöveg között, hogy ez a regény sokkal sűrűbb, áthatolhatatlanabb közeg, hiányzik belőle a nonszensz humor, az irónia, az önirónia, és a rengeteg, Garaczira oly jellemző nyelvi játék. Ettől lesz ez a könyv az írói életmű eddigi legsúlyosabb darabja: sötét, nyomasztó, szürreális, depresszív világa van. Ha a többi könyv sorába szeretnénk behelyezni, akkor ahogyan a Mintha élnél a kisgyermekkort ábrázolja, a Pompásan buszozunk egy igazgatói rovó keretében az iskolai élményeket idézi meg, az Arc és hátraarc a katonaság képeit sorolja, úgy a Wünsch híd a halál, a feledés és emlékezés, az önpusztítás regénye. Persze ebben a mostani kötetben is találunk a többi tematikájába illeszkedő szövegrészletet (sok esetben épp onnan idézve), így végighaladunk itt is gyerekkoron, katonaságon, házasságon, de az igazi lényeg, a jövőre vonatkozó vízió igazából rejtve marad. Ezt példázza a könyv egészén végighúzódó szerelmi szál, a Liza-kapcsolat romlása és a megállíthatatlanul bekövetkező széthullása is.

Olyan ez a könyv, mint egy rejtvény vagy kirakós játék azzal a különbséggel, hogy nincs jó megfejtése. Tele van jelekkel, jelképes képekkel és cselekedetekkel, sok közülük több helyen is visszatér, és arra csábítja az olvasót, hogy valamilyen mögöttes értelmet tulajdonítson nekik, akár olyat is, amely a konkrét szövegnek nem része, csak búvópatakként van jelen, mint a valaha arra haladt vasút emléke a Wünsch híd alatt a Ligetben. Ilyen kép a falon húzódó denevér formájú repedés, a mindig ugyanott kinyíló könyv, a baráttól kapott pofon. Állandóan visszatér a magas ház tetejéről leugrott vagy leesett csavargó képe is: a holttest a hiányra, a megszűnésre, a pusztulásra, a veszteségre hívja fel a figyelmet, ahogyan az ujjáról lecsúszó gyűrű is, a kötet leggyakrabban visszatérő motívuma is emléke a nem-létnek. A beszélő azzal, hogy megtalálja és hazaviszi a gyűrűt, voltaképpen ezt az emlékezést vállalja fel, ő lesz az, aki tud a halálról és a pusztulásról, és ő lesz az is, aki mindenről elfeledkezik akkor, amikor hosszabb-rövidebb időre elveszti a szeme elöl a gyűrűt.

A pusztulás, az egzisztencia önfelszámolása bukkan föl a könyv lapjain, gyakran attól is elidegenítve, hogy kivel mi történik, hiszen a végeredmény ugyanaz: a halál utáni semmi. Az eredmény szempontjából mindegy, hogy valaki népirtás áldozata lett, az erdőben rádőlt a fa, vagy a kocsmában halálra itta magát, a lényeg, hogy volt, de már nincs. A szöveg hátterében van egy megmagyarázhatatlan fenyegetés, amely folyamatos szorongással kínozza az olvasót, a világ ijesztő mozgásai, hanghatásai, a remegés, a rázkódás, a távoli omlások megmagyarázhatatlan jelenléte is az elmúlás gépies működésére utalnak.

Melankólia és pátosz, szerelem és egyedüllét, pusztulás és halál jellemzik Garaczi László kisprózai mesterfutamait. Nyelvezete tökéletes, rövid mondatai hibátlanul zakatolnak, mint a már nem létező pályán nem közlekedő emlék-földalatti. Nehéz tárgya, szövevényes szerkezete miatt azonban nem lehet befektetés nélkül szeretni: elvárja az olvasótól, hogy kis lépésben közelítse meg a szöveget, és ne legyen rest néha megállni, átgondolni, újraolvasni sem.

Garaczi László: Wünsch híd
Magvető, 2015.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .