Colleen Hoover: Finding Cinderella – Helló Hamupipőke! (Reménytelen-sorozat, 2,5. rész)

Colleen Hoover: Finding CinderellaMagyarul is megjelent a Reménytelen című sorozat mellékszereplőiről szóló könnyed, humorral fűszerezett történet, amely a szerelemről és az elfogadásról szól.

Daniel az ötödik (lyukas) óráit az iskola takarítószekrényében tölti alvással, mivel Holder, a barátja elköltözött Austinba, mindenki mást pedig utál a suliban. Egyik nap azonban arra kel, hogy egy síró lány esett át rajta, remélve, hogy a mosdóba rohant be. Daniel megvigasztalja, elcsattan az első csók, majd Hamupipőke sietősen távozik. Egy héttel később az ismeretlen lány visszatér a szekrénybe, és közli, hogy elköltözik. Beszélgetés közben rájönnek, hogy még soha nem tapasztalták meg a szeretkezés és a szex közti különbséget, ezért megegyeznek, hogy eljátsszák a szerelmeseket és lefekszenek egymással ott, a sötétben.

Egy év múlva Daniel még mindig nem tudja elfelejteni a lányt. Lezár egy másik, sikertelen kapcsolatot, és Holderhez megy panaszkodni, aki időközben hazaköltözött. Holder barátnője bemutatja neki a legjobb barátnőjét, aki már első látásra ismerősnek tűnik Danielnek… A fiúnak tetszik a lány egyenes jelleme, szókimondása, és hogy tiltott gyümölcs, ugyanis Holder megtiltja neki, hogy flörtöljön vele… Természetesen Daniel még az nap este randira hívja, ahol hosszasan beszélgetnek, majd ismét megtörténik az első csók…

A Finding Cinderella angolul bárki számára ingyenesen letölthető, a rajongók kérésére adták ki nyomtatott formában, és most megjelent magyarul is. Folytatásként van megjelölve a könyvlistákon, de a történet önállóan is egész történetet alkot. Természetesen akik olvasták az írónő első két kötetét és ismerik Sky és Hoper történetét, több kiegészítő információval rendelkeznek.

A könyv többet nyújt, mint amit a 157 oldalas terjedelme ígér: bepillantást nyerhetünk, milyen az, amikor az ember első látásra szerelembe esik, majd lépésről lépésre követhetjük egy ilyen ritka kapcsolat kibontakozását. Mi az, amitől vonzónak látják a másikat, miközben megismerik és elfogadják egymást? A regény üzenete, hogy a tetteinkért tudni kell vállalni a felelősséget, majd tudni kell megbocsátani és továbblépni is.

Colleen Hoover: Findig Cinderella – Helló, Hamupipőke!
Könyvmolyképző Kiadó, 2015.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..