Egy pörgős, vérfagyasztó thriller arról, hogy az NSA, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség mindent lát, minden hall és mindent tud mindenkiről – és még ennél is többet akar…
A szerző a CIA ügynöke volt, majd technológiai cégek vezetője a Szilícium Völgyben, a tudása tehát megvan ahhoz, hogy az NSA megfigyelési technológiáiról írjon. A probléma sokkal inkább a történetmeséléssel van: nem eléggé hihető az a kontextus, amibe az NSA igazgatóját, mint a történet főgonoszát elhelyezi. Ha valóban azt gondolja, amit sugall, hogy mindez megtörténhetne a valóságban is, akkor adatokkal alátámasztott tanulmányt írjon róla, mert ez a könyv csak egy kliséktől hemzsegő, fantáziátlan akcióregény, Dan Brown rosszabb könyveinek színvonalán.
A könyvbéli konfliktus lényege, hogy az NSA igazgatója meg akarja akadályozni, hogy a vadonatúj, Isten Szeme elnevezésű megfigyelési technológiáról adatok szivárogjanak ki a szervezettől. A szivárgásról elsőként Evelyn, a munkatársa értesíti, és az igazgató, mint egy rossz maffiavezér, akcióba lép: személyesen neki dolgozó gyilkosokkal kivégezteti a szivárogtató munkatársat, majd az újságírót is, akivel a férfi kapcsolatba került. Végül, hogy minden szálat elvarrjon, Evelynt is ki akarja végeztetni, majd amikor az egyik gyilkosság félrecsúszik, félrevezetésként bombát robbant Washington közepén, megzsarolja a Nemzetbiztonsági Tanács tagjait és simán átveri magát az Elnököt is…
Ha a szerzőnek az az álláspontja, hogy az állami ügynökségek megfigyelő technológiái túl nagy hatalmat adnak a szervezetek vezetői kezébe, és ez rossz kezekbe kerülve emberi életeket is veszélyeztet, érthető. A regényben leírt helyzetek azonban csak közhelyek: a Nemzetbiztonsági Ügynökség igazgatójának saját bejáratú gyilkosai vannak, akik szabadon bejárnak hozzá az irodába? Kivégeztet két embert, csak mert találkoztak egymással? A Nemzetbiztonsági Tanács összes tagját zsarolni tudja azzal, hogy szeretőt tartanak? Bombát robbant Washington közepén, csak hogy az Elnök lebombázzon néhány embert Szíriában?
Evelyn egy darabig segít neki, aztán rájön, hogy neki is menekülnie kell. Vele menekül a siket kisfia is – és hogy, hogy nem, az igazgató egyik saját bejáratú gyilkosa is pont siket! Micsoda véletlen! Aztán a gyilkos és Evelyn, ki gondolná, de szerelmes lesz egymásba! A gyilkosnak pedig lelki gyötrelmet okoz választani az igazgató, vagy a nő és a kisfia között! Az pedig nem is kérdés, hogy ha a Nemzetbiztonsági Ügynökség elnöke az ellenfeled, egyáltalán senkihez sem fordulhatsz segítségért…
A drámai csúcspontot pedig egyszerűen elfelejtette a szerző végiggondolni: megjelenik egy helyszínen az összes szereplő, majd a hatóság is. De senki nem tartóztat le senkit, mindenki békésen elsétál, majd igény szerint gyilkol tovább.
Nyilván érdemes néha elgondolkozni azon, milyen digitális jeleket hagyunk magunk után és kik, hogyan juthatnak ezek birtokába. Az is előfordulhat, hogy az adatok rossz kezekbe kerülnek – de hogy az NSA igazgatója maffiavezérként, gondolkodás és válogatás nélkül végeztet ki embereket, majd megzsarolja és átveri a Nemzetbiztonsági Tanácsot, ez nem olyasfajta veszély, ami jelenleg rémülettel töltene el. Dan Brown gyengébb könyveiben szoktak hasonlóan elszállt összeesküvés-elméletek szerepelni – ez a könyv technológiailag hitelesebb, de regényként semmivel sem jobb azoknál.
Barry Eisler: The God’s Eye View
Thomas & Mercer, 2016.