Dr. Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban

Dr. Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumbanMint a címéből is látható, Dr. Nyiszli Miklós írása nem szépirodalom, hanem visszaemlékezés, memoár. A 2016-ban Oscar-díjjal kitüntetett Saul fia című film fő forrása is ez a könyv (a filmben Nyiszli alakja is megjelenik), s talán épp ez szolgáltatta a kötet újra megjelentetésének apropóját is. Hetven éve jelent meg a könyv első alkalommal, és a világon először mutatta be a Sonderkommandóba beosztott, a krematóriumok poklában dolgozó foglyok rettenetes életét, sőt Dr. Mengele is ebből a könyvből szerezte kétes hírnevét.

Az írás elsőként 1946-ban jelent meg Nagyváradon a szerző saját kiadásában ezen a címen, majd 1947-ben Budapesten a Világ című folyóiratban folytatásokban, Az auschwitzi pokol cím alatt. 1964-ben és 1968-ban Orvos voltam Auschwitzban címmel élt meg a könyv újabb posztumusz kiadásokat, de ezeken kívül is több alkalommal került kiadásra az írás, legutóbb épp a Magvető Kiadó gondozásában, Kertész Imre javaslatára 2004-ben. Természetesen a világ minden táján több kiadást élt meg a visszaemlékezés, lefordították többek között románra, angolra, lengyelre, franciára, spanyolra, szerbhorvátra, németre.

A mostani kritikai kiadás ebben a formában már a második, ráadásul bővített kiadás, amely Nyiszli könyvének törzsszövegén kívül tartalmazza Vági Zoltán, az ELTE történésze hetven oldalas bevezető tanulmányát, Dr. Nyiszli 1945. július 29-i beszámolóját a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság előtt, valamint részleteket Dr. Nyiszli Miklós Nürnbergben tett tanúvallomásából. Valamennyi szöveg alaposan végig van lábjegyzetelve (ezek szintén Vági Zoltán munkáját dicsérik). Ezekben a jegyzetekben összefüggéseket világít meg, fogalmakat magyaráz, rövid életrajzokat közöl, s akkurátusan javítja Nyiszli tévedéseit, pontatlanságait. Dr. Nyiszli írása ugyanis valósággal hemzseg az apró pontatlanságoktól: a méreteket, számokat jelentősen túlbecsüli, az időpontokat gyakran eltéveszti, a történések sorrendjét néha fölcseréli, de Vági szerint nagyon fontos, hogy ezeket a pontatlanságokat tárjuk föl, javítsuk ki, mert ezek az apró tévedések a lényeget nem érintik, azon nem változtatnak, míg a holokauszttagadók épp az ilyen apróságokba kapaszkodnak bele. Például ha Nyiszli szerint a birkenaui II. krematórium vetkőzője 200 méter hosszú, holott a valóságban csak 49,43 méter, akkor Nyiszli hazudik, vagyis Birkenau nem megsemmisítő tábor volt, ebből pedig az következik, hogy a holokauszt valójában meg sem történt. Holott erről szó sincs: ne felejtsük el, hogy Nyiszli a történteket sokkhatás alatt élte át, nem is volt alkalma méricskélni, a visszaemlékezéseit pedig utólag írja, de tévedései a dolgok lényegén (s ezekben nagyon is pontos Nyiszli) mit sem változtatnak. A történészek pedig azért vannak, hogy összeszedjék, egybevessék, ellenőrizzék a forrásokat, mert forráskritika nélkül nem létezik tudomány.

Dr. Nyiszli 1901-ben született Szilágysomlyón, orvosi tanulmányait Kolozsvár, Berlin és Kiel egyetemein folytatta, 1929-ben a breslaui (ma: Wrocław, Lengyelország) egyetemen diplomázott, mint korbonctani szakorvos. Hazatérése után 1930-tól 1937-ig Nagyváradon volt általános orvos, majd 1937 és 1941 között Felsővisón, végül 1941-től 1944-ig Szaploncán. 1944 májusában deportálták Auschwitzba, ahol Mengele boncolóorvosa lett. Auschwitz kiürítése után 1945 januárjában előbb Mauthausenbe, innen Melkbe, végül az ebensee-i lágerbe került, ahol az amerikaiak szabadították fel 1945 májusában. 1949 és 1951 között Nagyváradon volt üzemi, majd 1956-ban bekövetkezett haláláig kórházi orvos. Boncolással Auschwitz után nem foglalkozott.

Az auschwitzi lágerben Dr. Mengele a rabok között keresett maga mellé jól képzett segítőt, konkrétan boncolóorvost. Erre a lehetőségre csapott le Nyiszli, aki utólag is jó döntésnek tartotta jelentkezését, mert így jó körülmények közé került: jó szobája volt, szakkönyvei, a kor legmagasabb technikai szintjén felszerelt boncterme, civil ruhában járhatott, sőt viszonylagos mozgási szabadsággal is rendelkezett a tábor területén, míg egyébként gyönge fizikuma miatt semmi esélye sem lett volna a túlélésre. Mengele azért választotta őt, mert németországi egyetemeken végzett, tíz évet élt és dolgozott Németországban, a nyelvet igen magas szinten beszélte, ráadásul a vizsgának is beillő próbaboncoláson, SS-orvosok előtt kiváló szakmai ismeretekről tett tanúbizonyságot. A négyhavonta likvidálandó Sonderkommando kötelékébe sorozták be, vagyis két alkalommal is meg kellett volna halnia, de Mengele jobbkezeként túlélte az egység szelekcióit.

Boncolni pedig bőven volt mit, mert ezen a helyen a hullaanyag máshol elő nem forduló bőségben állt rendelkezésre. Mengele legtöbb kísérleti alanya magyar zsidó volt, különösen a törpenövésűek és az ikrek érdekelték. Az ikervizsgálatok célja az uralkodásra hivatott, felsőbbrendű faj szaporodásának segítése volt, hogy minél több német nő szüljön a jövőben ikreket, benépesítve az alsóbbrendű fajok országait – ehhez az élve elvégzett vizsgálatok után kiemelten fontos volt az egyszerre megölt ikrek kórbonctani összehasonlítása. A nyomorékok és törpék jól preparált csontvázai népek kipusztításának szükségességét lettek volna hivatva igazolni. Nyiszlitől Mengele mindenben aprólékos és precíz munkát várt, de a halál okát következetesen meg kellett hamisítania. Az eredményeket és a mintákat a neves berlini Antropológiai, Örökléstani és Eugenikai Intézetbe továbbították. A Mengelével folytatott konzíliumai során nem viselkedett alázatos fogoly módjára: egyenrangú félként tárgyalt vele, vitázott, érvelt, kifejtette nézeteit. Mengele engedélyével megkereshette feleségét és 15 éves lányát, tudott nekik ruhát, ételt, gyógyszert juttatni, sőt még a gázkamrától is meg tudta őket menteni. Mengelét mint bomlott agyú, kutatómániától megszállt őrültet jellemezte, akiben azért volt némi emberi. Nyiszli szakmai fölényt érzett főnökével szemben, áltudósnak és sarlatánnak tartotta őt.

Nyiszli részletesen beszámol a Sonderkommandoról, arról az egységről, melynek tagjai a gázkamrákban és a krematóriumokban teljesítettek szolgálatot, konkrétan eltakarították a hullákat. Ezt az egységet a zsidók gyakran kollaboránsként bélyegezték meg, de Nyiszli rámutat, hogy tagjainak sok választásuk nem volt, maguk is élőhalott foglyok voltak, viszont jobb körülményeik miatt gyakran önzetlenül segítették fogolytársaikat élelemmel, gyógyszerrel, cigarettával, ráadásul titokban fényképeket készítettek, visszaemlékezéseket írtak és ástak el a krematóriumok közelében.

Dr. Nyiszli olyan dolgokról számol be, amelyek kívül esnek a civilizációs konszenzuson, de amelyeket ő saját szemével látott. Szembesült az elmondhatatlan három rétegével: a tömeges pusztítással, a testek feldolgozásával és a nácizmus kutatási perverziójával. Kivételes helyről dokumentálhatott, a legtávolabbi pontról, ahová el lehetett menni és ahonnan még vissza lehetett jönni, a gázkamrákból ugyanis már nem vezetett kiút, akik azt belülről látták, már nem mondhatták el senkinek. A Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban nem szépirodalom: stílusa nehézkes, régies, néhol kifejezetten pongyola, helyenként szenzációhajhász, de írója nem is tört irodalmi babérokra. Ez volt az első hiteles leírás a Sonderkommandókról, ráadásul elsőként számolt be szemtanúként a holokausztról, s mint ilyen, roppant érdekfeszítő olvasmány.

Dr. Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban
Magvető, 2016.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.