Ablonczy Balázs: Ismeretlen Trianon

Magyarországon azt nagyjából mindenki tudja, hogy 1920. június 4-án írták alá trianoni békeszerződést, amely a magyar történelem egyik (ha nem a legnagyobb) traumája. Sokan valószínűleg a számokkal is tisztában vannak: az ország területének kétharmada, lakosságának több, mint a fele elveszett. Ez a kötet azonban egy új nézőpontot kínál: nem a politika- és diplomáciatörténet felöl közelíti meg az eseményeket, hanem a társadalom egyes csoportjainak tapasztalataira fókuszál: hogyan élte meg a lakosság a háború utáni összeomlást, forradalmat, ellenforradalmat, megszállást és impériumváltást.

Ablonczy Balázs 1974-ben született Budapesten. Történész, az ELTE BTK oktatója, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Tanított és kutatott Londonban, Párizsban és Bloomingtonban is. 2011 és 15 között a Párizsi Magyar Intézet igazgatója volt, jelenleg pedig az MTA Trianon 100 kutatócsoportjának vezetője. Nem elsőkötetes „Trianon mesélő” : 2010-ben jelent meg nagyszerű Trianon legendák című kötete, melynek 2015-ben jött ki az átdolgozott, javított második kiadása.

Bár már 100 év is eltelt, a sebek nem gyógyulnak (úgy tűnik a történelmi traumákra nincs orvosság) és Trianonról beszélni továbbra is nehéz, hiszen mindenki másként értékel: a baloldali narratíva szerint a szűklátókörű magyar elit a felelős; jobboldaliak ezzel szemben a Károlyi-féle pacifizmust, a kommunista nemzetárulást és az internacionalista aknamunkát emlegetik; nincsen közös halmaz. Illetve maximum annyi, hogy mindenki végül oda lyukad ki, hogy megnézik a térképen, hogy mennyi hegy, erdő, bánya, vasútvonal veszett el… De mit mond a történész? Azt, hogy ezek mind nem számítanak, ami számít az az ember: nyersanyagot lehet vásárolni, embert azonban nem, Trianon igazi vesztesége a magyar nyelvű lakosság tömbökbe szakadása.

Ablonczy munkája a trianoni traumát átélhetővé teszi azáltal, hogy a történteket leviszi a geográfiai nézőpontból az egyéni ember szemszögébe: visszaemlékezések, naplók, levelek segítségül hívásával azt vizslatja, hogy az emberek hogyan élték meg a történteket, vagyis azok, akiknek a feje fölött, és akiknek a megkérdezése nélkül Párizsban aláírták a diktátumot. Azáltat, hogy a történelmi folyamatokhoz sorsokat és jeleneteket rendel, vagyis rendszeresen használja a ráközelítés technikáját, rendkívül olvasmányos lesz a munkája. Forrásként elsősorban budapesti, debreceni és gyulafehérvári közgyűjtemények anyagát használja; olyan történethordozókat dolgoz fel, melyek alkalmasak arra, hogy alulnézetből mutassák be a történteket. A magánhagyatékok, családi iratok és elbeszélések mellett több, mint ötven nyomtatott forrásmunkára is hivatkozik, azonban a fősodorba tartozó Trianon-kutatást Romsics Ignác és Ormos Mária kivételével mellőzi, ezzel szemben elsősorban az újhullámos, fiatal történészek, jellemzően a kutatócsoport tagjainak munkájára támaszkodik.

Az Ismeretlen Trianon tizenkét fejezete, tizenkét különálló tanulmányként is megállná a helyét, mert bár egy irányba mutatnak, mindegyik a történteknek egy más szeletét világítja meg. Az első fejezet afféle bevezetésnek is tekinthető, a címe Kirándulás Felekre: ebben a szerző Kuncz Ödön visszaemlékezését teszi közzé egy derűs, 1918-as feleki kirándulásról, amelyben váratlan s hívatlan betoppan Trianon jeges előérzete. Nem akarom spoilerezni a történetet, mindenki olvassa el maga!

Egyesek szerint a „mi lett volna ha” kérdése történelmietlen, Ablonczy azonban a második fejezetben (melynek épp ez a címe) hitet tesz az ilyesfajta gondolatkísérletek létjogosultsága mellett, melyek egyébként valóban nem idegenek a modern nyugati történettudománytól. A kérdést alaposan körbejárva, megvizsgálva végül arra jut, hogy a Monarchia egy esetleges győztes háború esetén sem lett volna hosszútávon életképes, hiszen a soknemzetiségű államot a Habsburgokon kívül gyakorlatilag semmi nem tartotta egybe, miközben a 19. század folyamán kialakult és megerősödött nacionalizmus elemi erővel feszítette szét.

A harmadik fejezet (A téli város) az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés főbb rétegeit tárja fel és főszereplőit mutatja be egy egyedülállóan lírai, irodalmilag is igen erős szövegben.  Érdekes közös vonás a történet román és magyar szereplőinek utóéletében, hogy később valamennyien a kommunisták börtönében végezték, ki Magyarországon, ki Romániában. A negyedik fejezetben egy izgalmas kitekintést olvashatunk a béke előkészítés folyamatáról, s közben részletesen megismerkedhetünk egy a Dunát teljes hosszában nemzetközi hajózási útvonallá tenni kívánó 1917-es francia elképzeléssel. Az ötödik fejezet a függetlenség valamint a szuverenitás kérdésével foglalkozik, elsősorban a Tanácsköztársaság négy hónapjára koncentrálva.

Erőszak háromszor: ez a kötet hatodik, jó harminc oldalas és roppant erős fejezetének címe. A Nagy Háborúra minden faluban, városban emlékeztet bennünket egy emlékmű, hiszen minden magyarországi településnek voltak áldozatai, de ezek olyan férfiak voltak, akik katonaként idegenben vesztek el. Viszont 1918 előtt az ország területén vér nem folyt, a társadalomnak nem volt tapasztalata ez erőszakról, vagyis faramuci módon nem a háború idején, hanem az azt követő három és fél évben tört rá az ország lakosságára három hullámban az erőszak. Az első hullám a rohamosan gyengülő államban megroggyanó közellátás következtében alakult ki, s motorjai a háborúból visszatérő katonák voltak, ezek egyszerű fosztogatások, parasztlázadások voltak, bár Erdélyben és a Délvidéken lehettek etnikai vetületei is (jósikafalvi, köröstárkányi mészárlás), de a mai Magyarország területén semmiképpen sem. A második hullám a megszálló hadseregek által a civil lakosság ellen elkövetett atrocitások voltak, míg a harmadik a már jól ismert vörös-, és fehérterror.

A hetedik és a nyolcadik fejezetek valamiképpen összekapcsolódnak. A Kisbirodalmak születnek című fejezet a Monarchia utódállamairól szól, míg a Kérészállamok című arról a 13 államalakulatról, melyek a káoszba süppedő ország különböző peremterületein alakultak ki. Ezeket az államokat Ablonczy rendszerezi is aszerint, hogy mi alapján jöttek létre, mennyi ideig álltak fenn, hogyan szűntek meg. A kilencedik fejezetben az impériumváltás körülményeivel ismerkedhetünk meg, ide kapcsolódik a közigazgatás átszervezése és a tanárok szintén nem egyszerű helyzete. Voltaképpen ebből az impériumváltásból következik már a tízedik fejezet: a menekültek kérdése. Az elveszett területekről nagyon sokan menekültek a trianoni határok mögé, ráadásul többségében középosztálybeli, városi emberek. Egy részüknek menniük kellett, más részük pedig önként jött, mert elvesztették megélhetésüket. Ez a csonka Magyarországon szociális feszültségeket, kínzó lakáshiányt szült, a „vagonlakók” pedig évekig szem előtt tartották a problémát. A trianoni menekültek története végül a hozzá kapcsolódó szégyen miatt, mind a mai napig kibeszéletlen fejezete a nemzeti múltnak.

Az utolsó előtti fejezet a Szép, spanyol, cipőtalp címet viseli és érinti a spanyolnátha kérdését, a nők társadalmi helyzetét, az ország demográfiai viszonyainak alakulását, valamint a gazdasági növekedést. Ezzel kapcsolatban egy érdekes észrevétel: bár a kortársak és az utókor is legfőképpen Trianon gazdasági vetületeit emelik ki (nyersanyagok, vasutak stb, elvesztése), ezzel szemben a valóság az, hogy az ország gazdasága váratlanul gyorsan lendült túl a Trianon okozta visszaesésen, s néhány év múlva már újra a háború előtti utolsó békeév szintjén volt, majd meg is haladta azt. Ez szorosan összefügg a területi egyenlőtlenségek kérdésével, hogy tulajdonképpen az ország legfejletlenebb régiói kivétel nélkül az elcsatolt területeken voltak. A könyv zárófejezete pedig már a birodalom romjain újjákezdődő életről szól.

Ablonczy Balázs Ismeretlen Trianon című kötete amellett, hogy valóban olvasmányos, vagyis a szigorúan vett történész szakmán kívüli olvasók számára is hozzáférhető, történettudományos szempontból is korrekt munka. Természetesen a Trianon-traumát nem fogja megoldani, de képes árnyalni valamelyest a képet, hogy ne csak a térképet lássuk, mert nem ez a lényeg, hanem az ember, aki megélte, átélte, s akit hajlamosak vagyunk elfelejteni. Abloncy nem azt állítja, hogy az volt Trianon, mit ő itt leír, de azt igen, hegy ez is Trianon volt.

Ablonczy Balázs: Ismeretlen Trianon
Jaffa Kiadó, 2020.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .