Tanácsok az új Lawrence-regény szerkesztéséhez (Portugál április)

Egész jó kis kalandregény lenne az új Lawrence-kötet, ha, amint már ismételgetni is unalmas, lett volna a könyvnek szerkesztője. Mert Domingos de Carvalho jó fej, a helyszín és a szereplők – a könyv elején legalábbis – reálisak, viccesek, szórakoztatóak. Viszont szerkesztő kellett volna ahhoz, hogy a krimi rész épkézláb legyen, például az olvasónak is legyen esélye kitalálni, ki a gyilkos, ez alapvető – ehhez képest a csak egyszer feltűnő mellékszereplők többségéről kiderül, hogy bűnösök valamiben, az olvasónak esélye sincs. Van viszont egy fő-fő-gyilkos is, a könyv harmadánál sikeresen megtippeltem, ki lesz az.

Szerkesztő kellett volna ahhoz is, hogy a feltűnően oda nem illő részeket kihúzza, ilyenek azok a mesélgetős részek, amelyek egyáltalán nem kapcsolódnak a cselekményhez, például a sokadik mellékszereplő (a polgármester titkárának) lelkivilága.

Szintén szólni kellene a veterán szerzőnek, ha feltűnően irreális a szereplői viselkedése. Valószínűtlen például, hogy egy csinos japán hölgy csak azért utazzon Európába, hogy nagy darab építőmunkásokkal szeretkezzen. A subbán tették fel régebben a kérdést, előfordult-e már valaha, hogy szex lett abból, ha egy építőmunkás beszólt egy elhaladó nőnek – ehhez képest legalábbis meglepő, ha egy turistalány szólít le egy építőmunkást. Az is valószínűtlen, hogy ha már össze akarnak jönni, a bontás alatt álló épületbe szervezzék a randit. Édesapám villanyszerelő, így sok építési területen jártam már, esetleg Lőrincz L. László is megnézhetett volna egyet, mielőtt hülyeségeket ír: az építési (bontási) terület el van kerítve, őrizni kell, csövesek nem nagyon juthatnak be tanúnak, szexelni pedig tök lehetetlen, legalábbis kényelmetlen lenne – miközben a buldózeres kollégának saját lakása van, miért nem oda vitte a csajt? Szerintem, ha már egy japán nőt kellett az építési területre keríteni, hogy ott meggyilkolhassák, lehetett volna a buldózeres kolléga felesége, szeretője, lánya, kollégája, illetve ennél is egyszerűbb lett volna egy japán éjjeliőrt meggyilkolni.

És ha már a szexnél tartunk: a könyvben egy középkorú úriember három hölgyet tart a tűzben egyidőben úgy, hogy mindhárman totálisan odáig vannak érte: szép teljesítmény.

Hasonlóképpen kellemetlen egy ponton Domingos de Carvalho köcsögözését hallgatni, miközben úgy tudtuk, Domingos mindig is úriember volt, ha heves természetű is. Aztán: a pókhálóhoz a pókjelmez felesleges, ha a csapdába esett ember úgyis meghal, ráadásul a tapadókorongok a tetőn mászkáláshoz talán használhatóak egy sima felületen – egy több száz éves pince ócska tégláin semmiképpen sem. Arról nem is beszélve, hogy tapadókoronggal a falon mászkálni érdemes lehet egy magas épületben (pl. olajfúrótorony a tenger közepén, lásd a Sziget a ködben című korábbi Lawrence-regényt), felesleges azonban egy föld alatti pincében.

Az pedig a legteljesebb marhaság, hogy a szereplők megtalálják a kincseskamrát, benéznek, hogy igen, tényleg ez az, majd mindenki visszafordul azzal, hogy majd holnap visszajönnek és rendesen szétnéznek. Másnap pedig, anélkül, hogy a hatóságokat értesítették volna, tényleg visszamennek és tovább gyilkolásszák egymást…