Negyedszázad, éppen 25 év után folytatta a szerző a Föld alatti piramis történetét. A folytatás egyrészt sokkal kevésbé ütős, másrészt rengeteg hibája van: a kevesebb több lett volna, ennek ellenére fenntartja a kíváncsiságot a további részek iránt.
A tévésorozatok folytatásainak klasszikus sablonjaiból áll a könyv: új szereplők kerülnek elő, új tulajdonságokkal, az alapvető konfliktust mégsem sikerül megoldani – lényegében ez a könyv is ennyiből áll. Az egyiptomi Imunak további utódokat nemzettek, akik meglepő módon ismét mind Samuel Nelsonba lesznek szerelmesek – még szerencse, hogy mind lányok. A földönkívüli tudásuk azonban eléggé kesze-kusza, inkább csak az eredmény látszik, amely szerint Nelson ellenségei rövid úton, változatos módszerekkel elhunynak. Ez így nem túl szórakoztató, egy magánnyomozó főhősnek illene magától kimásznia a bajból, abban nincs sok poén, ha minden krízishelyzetben megjelenik E.T. kishúga hologram formájában és megöli a rosszakat.
Lőrincz L. László könyveinek régóta nincs igazi szerkesztője, ami nagyon rányomta a bélyegét erre a két kötetre is. A menekülés Mexikóból eleve hiteltelen, hiszen miért vinnék át Nelsont az amerikai határon ingyen? Miért kell egyáltalán csempészni őt, miért nem kért egy útlevelet a nagykövetségen? Miért nem kért pénzt Tracy barátnőjétől egyenesen Mexikóba? A szöveggondozás hiánya látszik a gyermeteg poénokon is, például amikor Nelson a mexikói hotelben elköszön a légytől, illetve több akciójelenet is kusza, érthetetlen maradt. A könyv közepén pedig Nelson egyik idióta lánytól szaladgál a másik idióta lányig, miközben a történet egy helyben áll. Azt is nehéz elképzelni, hogy valaki átaludja, amíg egy teljes mondatot a hasára tetoválnak – valaki mintha nem lenne járatos abban, hogy egy ilyen tetoválás elkészítése egyrészt mennyi fájdalommal jár, másrészt mennyi ideig tart… Ezeket a részeket sorban kihúzva pont egy ütős, izgalmas folytatást kaptunk volna kockafejű barátaink történetéből, bár a regény vége szintén elég lehangoló.
Jól sikerült viszont továbbvinni az alapvető történetszálat: a régi szereplők még mindig érdekesek, az egyiptomi helyszínek is, általában az akció sem rossz, és a Holland-família is szimpatikus. Én várom a folytatást – hátha annak szigorúbb szerkesztője lesz…
Lőrincz L. László: A piramis gyermekei
Stúdium Plusz Kiadó, 2011.