Cormac McCarthy: Nem vénnek való vidék

Cormac McCarthy: Nem vénnek való vidékNem akarom én Coenék érdemeit kisebbíteni, de így azért könnyű volt. Négy Oscar díjat nyert filmjük szó szerint ugyanazt tudja, mint Cormac McCarthy regénye, amiből készült. Ilyen szó szerinti adaptációval nyerni már majdnem hogy pofátlanság – legalábbis ott lett volna a helye a szobrocska átvételekor a regény írójának is.

Gyakorlatilag tényleg betűről betűre ismétli a film a könyvet. Egy-egy oldalnyi kitérő, illetve egyetlen darab epizódszereplő hangsúlyozásában van csak különbség. Hogy hogyan lehetett ezt ilyen tökéletesen megcsinálni, belezsúfolni mindent két és fél órába? Hát, az már a rendező-tesók zsenialitása. De azért van még valami. Ez a 366 oldal azért nem teljes értékű 366 oldal. A magyar kiadás igényes, keményfedeles, jó a papírja. De óriási betűkkel, hatalmas margókkal szedték. A fejezetek kezdetét majd’ féloldalas kihagyások jelzik, és az is rövidíti, hogy a nem vénnek való mexikói határvidék kietlen tájának lakói nem éppen bőbeszédűek. Ez azt jelenti, hogy a párbeszédek egyszavas kérdésekből és kétszavas válaszokból állnak jórészt. Az egyébként repeszbombaként robbanó, találó, és egyéb szuperlatívuszokkal jellemezhető dialógusok tehát még jobban széthúzzák a szöveget, ami, ha nem trükköznek, simán elfért volna 150 oldalon is. Csak a kiadó azt gondolta, nem mutatna elég komolyan, ha egy füzetben adnák ki.

Mindenesetre még így sem kell sokkal több idő az elolvasásához, mint a film megnézéséhez, már csak azért sem, mert letehetetlen. A brutálisan izgalmas történetbe ugyanúgy belefelejtkezik az ember, mint a moziban, ugyanúgy megszereti a szereplőket, ugyanúgy szurkol nekik a könyörtelen sors ellenében, és ugyanúgy csak azután veszi észre, hogy az izgalmas tálalás komoly tartalmat rejtett, amikor már túl van a szellemi vacsorán.

A pontos adaptáció következményeként tehát szinte klónja egymásnak az Oscar-termő film és a könyv – persze az egyik a filmes, a másik az irodalmi eszközök tökéletes használatával meséli el ugyanazt a sztorit. A keménylegény kétmillió dollárhoz jut, a pszichopata gyilkos (és még sokan mások) a nyomában vannak, és ki akarják nyírni, a felesége aggódik érte, a kiábrándulófélben lévő, öregedő seriff pedig próbál lépést tartani az eseményekkel és a világgal. A könyvben, úgy tűnhet, nagyobb szerepet kap a seriff és világnézeti válsága, hiszen a fejezeteket az ő monológjai (interjúrészletei?) választják el egymástól. Coenéknek sokkal nehezebb volt megoldani, hogy a vásznon is ő szempontja legyen a lényeg, – de az, hogy ebben a tekintetben kicsit könnyebb dolga volt, nem von le Cormac McCarthy érdemeiből.

Egy pontos, tökéletes ritmusú, modern regényt írt a sors, vagy még inkább a végzet sodrában evickélő, hétköznapi emberek életéről, akiknek a világában egyre hétköznapibbá válik a drog, az erőszak, a gyilkosság és a pénz.

Cormac McCarthy: Nem vénnek való vidék

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..