A chilei írónő az 1700-as évek végének haiti-i, illetve New Orleans-i rabszolgatartó társadalmáról mesél. A két főszereplő egy rabszolganő és a gazdája, de a könyv valójában sokszereplős családregény, mert a főszereplők szerteágazó családi és ismerősi körének életét is nyomon követhetjük.
A központi téma általában a nőiességükben megalázott rabszolganők sorsa. Abban a korban, amelyben a könyv játszódik, a rabszolganőket teljes mértékben kihasználták és megalázták – a férfi rabszolgáknak sem volt jobb soruk, de a könyv elsősorban a nőkről szól. Akiket már kiskoruktól kezdve megerőszakolnak, teherbe ejtenek, a gyerekeiket pedig, ha egyáltalán életben maradnak, elveszik tőlük és eladják. Zarité, a könyv egyik főhőse is hasonló esélyekkel indul, azonban mert a gazdája valójában jó ember, egész életében megőrzi tartását, sőt gyermekei számára is esélyt ad egy szebb életre.
A gazda életét pedig elsősorban a történelem alakítja, amiről a szerző alapos felkészültség birtokában ír. Haitin eleinte felhőtlen rabszolgatartás és gazdálkodás folyt, majd amikor a négerek sokszorta többen lettek a fehéreknél, kitört a lázadás. A család New Orleansba menekül és ott új életet kezd, sőt egy idő után az összes mellékszereplő is utánuk szivárog. Ott már sokkal szelídebb formában működik csak a rabszolgaság, sőt már azok az amerikaiak is megjelennek, akik a teljes egyenlőséget tartják helyesnek – a sokféle nézőpont ellentéte a regény fő mozgatórugója. Mi legyen a néger szeretővel, ha fehér asszony áll a házhoz? Letagadjuk-e a tőle született fiúnkat, lányunkat? Milyen köztes bőrszínű emberek házasodhatnak össze egymással?
A sok bába között néha elvész egy-egy gyermek, nem mindig tudtam, melyik francia nevű srác kinek a gyereke és ki nevelte fel. De a könyv nem túl szigorú az olvasóval, a gyerekeket általában minden szereplő szereti, nincs rossz sora egyiknek sem, azt pedig csak-csak kitalálják a végére, ki kinek a gyermeke valójában, és hogy a felnőtt gyerekek mihez akarnak kezdeni az életben.
A szerző nagy mesemondónak tartja magát, jogosan, mert hosszadalmas, részletekbe menő leírásokkal gördíti előre a cselekményt, miközben semmilyen mélysége nincs a történetnek. A nők és a rabszolgák sorsáról szól a könyv alapvetően, de a tanulságok annyira az olvasó szájába vannak rágva, hogy különösebben gondolkozni sem kell rajtuk. Mesének viszont szép.
Isabel Allende: Távoli sziget
Geopen Kiadó, 2012.