Jávorkai Judit: Lájfsztori 2.

Jávorkai Judit: Lájfsztori 2.Hét év után jelent meg a Lájfsztori folytatása Privát evolúció, avagy válaszok a miértekre alcímmel. A második részben, emlékeztetve a Csillagok háborújára, visszatérünk a gyökerekhez és a szerző szerint megkapjuk a válaszokat a kérdéseinkre. Megtudjuk, hogy ahhoz a bizonyos váláshoz, amely az első részt ihlette, Jávorkai Judit milyen úton jutott el.

Amikor a szinte ismeretlen szerzőnő közel négyszáz oldalas önéletrajzi könyvét a kezembe vettem, felmerült bennem a kérdés, hogy egy átlagember tud-e a saját életéről négyszáz oldalon keresztül érdekes történeteket írni azok után, hogy George Clooney-ról is csak 268 oldalas könyv született nemrég. Ma már bizton állítom, hogy nem. Ha kihúzták volna a könyv felét, még akkor is az lett volna az érzésem, hogy ennyi unalmas és felesleges történetet már régen olvastam.

Jávorkai Judit megszületésével kezdődik a könyv. Szerintem ő az első és utolsó ember, aki tisztán emlékszik a születésének minden mozzanatára, hogy milyen érzések keveredtek benne és az éppen vajúdó édesanyjában is. Majd kisgyerek korától a munkába állásának a pillanatáig mesél az életéről, többé-kevésbé érdekfeszítő témákról. Ahhoz képest, hogy nem csak jó tanuló volt, hanem szófogadó gyerek is, sikerült olyan helyzetekbe bonyolódnia, amelyekre az ember általában nem büszke, ezért nem osztja meg ország-világgal. Ha pedig arra gondolt, hogy ebből mások is okulhatnak, felmerül a kérdés, hogy mennyiben lehet példaértékű egy lány, aki tizennyolc évesen átesik egy abortuszon.

A könyv első fele elég unalmas, a második felében viszont olvashatunk pár érdekes történetet a nevelőnői éveiből. Sok, manapság is életszerű példát mesél el. Engem az egyik rasszizmussal kapcsolatos sztorija fogott meg a legjobban, elgondolkodtató, hogy a rasszizmus még mindig mennyire köztünk él. Az egyik legérdekesebb megállapítása is ebben a részben olvasható – szakmailag nagyon sikeres volt már ezekben az éveiben, és ez az egy mondat nagyon jól szemlélteti ezt az időszakát: “Ha nincsenek irigyeid, valamit rosszul csinálsz!”.

Ezután újabb fejezeteket kap a volt férje, és megtudjuk azt is, hogy a házasságuk alatt miért nem született gyerekük. Erről a témáról a kelleténél bővebb állásfoglalást is tart, ami egyes nőkkel és anyákkal szemben elég bántó. Majd elmeséli, igazából mi és hogyan okozta a válásukat, és nem csak a volt férjét, hanem magát Jávorkai Juditot is ebben a részben lehet a legjobban megismerni. Sokat elmond róla, hogyan kerültek össze a férjével, hogyan teltek az együtt töltött évek, majd ahogy a szétválást intézték. Elgondolkodtató, hogyan lehet egy nőt éveken keresztül úgy megcsalni, hogy az ne jöjjön rá. Mi mehet végbe benne, hogy az egészet nem veszi észre? Túlságosan el van foglalva magával, vagy egyszerűen csak nem akarja észrevenni?

A történet a szülei halálával végződik, mindkettejük halálát végigasszisztálta, ült az ágyuk mellett és fogta a kezüket. A könyv olvasása közben többször felmerült bennem, hogyan tudta mindezeket feldolgozni, és ebben a részben erre a kérdésre is megkapjuk a választ: a vallás és egy sikeres pszichiáter segítségével. Az orvosról csak szakmai leírást ad, de a kezelési stratégiájából könnyen rá lehet jönni, ki ő valójában, és a könyv végén az is világossá válik, hogy mindezt az orvosa tanácsára írta ki magából. Igaz, hogy az orvosa egy, az elhunyt szüleihez szóló levél megírását tanácsolta, Jávorkai Judit pedig egy teljes könyvet írt – a kiadását viszont lehet, hogy jobban meg kellett volna gondolnia.

Jávorkai Judit: Lájfsztori 2.
Alexandra Kiadó, 2012.

1 comment for “Jávorkai Judit: Lájfsztori 2.

  1. K
    2013. június 19. szerda at 19:08

    Kedves Noémi!
    Ugyanazon településről származom, mint a szerző, így büszkén mondhatom, hogy nekünk, vidékieknek a személyiségfejlődésünk valóban fontos elemei azok a rendkívül unalmas és felesleges történetek, amelyeket a könyvben olvashat. Generációs szakadék van köztünk a szerzővel, ugyanakkor mégis átélem a vidéki lét minden mozzanatát az emlékei felidézésével. Mindezekből kifolyólag lettünk mindannyian értelmiségiek, szakmunkások, családanyák/apák, magányos harcosok, egészséges szemléletű, emberséges jellemek. A sztori valóban nem hollywoodi, hát elnézést. Ismerőseim, akik városban nőttek fel, mégis szívesen ismerkednek ezzel a szociográfiával, lelkülettel.
    Elgondolkodtak már, hogy egy irodalommal foglalkozó, könyveket jellemző oldal vezetői milyen személyes jellegű információt osztanak meg a közönséggel magukról, és az vajon mennyire engedi elfogadni a megfogalmazott kritikát? Ezt sem tudom. Nem vagyok kritikus, így nem is posztom megítélni.
    További jó munkát! Üdvözlettel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .