Baley Endre: Nyarak, melyek hol így, hol úgy végződnek

Baley Endre: Nyarak, melyek hol így végződnek, hol úgy végződnekMár a könyv fülszövege is katyvaszról szól a hátsó borítón, valamint lazán összefűzött történetekről, a címlap viszont nyári, vízparti történeteket ígér. Mindkettő igaz: a szerző fiatalkori Balaton-parti történeteit felnőttkori történetekkel keveri össze, és tényleg elég nagy katyvasz lett a vége.

A szerző művészi szabadságát tiszteletben tartva: érthetetlen, miért kellett ezeket egy könyvben kiadni. Vannak a gyerekkori történetek a nagypapáról és a kertről, illetve a fiatalkori történetek a Balatonról, ez egy könyv. Aztán a felnőttkori történetek az írói nehézségekről, az édesapa műtétjéről, a görög ismerősökről, ez meg egy másik. Tény, hogy kereskedelmi szempontból nehezen lenne értelmezhető két 50 oldalas könyvecske, bár ez is csak 100 oldal, de ez legyen a szerző és a kiadó problémája, olvasóként az a baj velük, hogy a kétféle témakör közül az egyik jó, a másik rossz, és zavaró, hogy így össze lettek keverve.

A fiatalkori történetek nagyon jók: a nagypapa kertje, a nagypapa személyisége, illetve a rengeteg balatoni történet. Van itt szerelem, szex, piálás és kalandok, némelyik sírvaröhögősen vicces. Fel lehetett volna fűzni őket érdekesebb szálra is, mint hogy a szerzőnek “vonatozás közben eszébe jutnak”, vagy például komplett regényt írni belőlük, de így is jók, viccesek és nosztalgikusak egyszerre.

A másik szál terápiás céllal íródott, és szóba kerülnek írói nehézségek, az édesapa infarktusa és műtétje, a halál közelsége és hasonló lehangoló témák. A terápiás írásnak egyébként megvan a maga szerepe egy ember életében, kifejezetten jó hatása lehet a beteg lelkivilágára, a nyilvánosságra hozást viszont érdemes megfontolni: egyrészt ezek túl személyes írások, másrészt a közeli családtagokon kívül senkit sem érdekelnek.

Baley Endre egyébként költő is, ennek megfelelően lírai a stílusa, ami annyit jelent, hogy eszméletlen mennyiségű jelző van benne feleslegesen. A fáról csüngő, aranyló, mézédes barack például a magyar nyelv legelcsépeltebb közhelye szerintem, de a felnyitást követően szisszenő sörösüvegről is kicsit soknak tűnik három soros bővített mondatot írni. Érdekes módon a poénjai viszont ülnek, sőt kifejezetten ütősek, arra viszont számítani kell, hogy a többségük nem igazán szalonképes.

A könyvbéli katyvasz elemeit pedig más, mint hogy mind Baley Endre emlékei, sajnos semmi más nem köti össze, úgyhogy az olvasó egyszer a balatoni emlékeken  nosztalgiázhat, aztán izgulhat a műtét miatt, aztán hangosan röhöghet a fingós poénokon, majd merenghet az elmúláson – változatos könyv, végül is. De azért szerencsésebb lenne, ha a szerző legközelebb egy bizonyos témára koncentrálna, és az lehetőleg valami vicces lenne, például a balatoni nyaralás kicsit bővebben kifejtve…

Baley Endre: Nyarak, melyek hol így végződnek, hol úgy végződnek
Napkút Kiadó, 2012.

4 comments for “Baley Endre: Nyarak, melyek hol így, hol úgy végződnek

  1. 2012. augusztus 8. szerda at 07:38

    Amikor először kezembe vettem a könyvet, úgy ültem le olvasni, hogy egy kedves barátom művét fogom olvasni. Néhány oldal után teljesen el tudtam vonatkoztatni ettől, és bár a poénok, a nyelvezet nagyon is Bandira vallanak, már egy ÍRÓ könyvét olvastam. Néhány perc után a Balaton felé suhanó vonaton éreztem magam (tököm-lököm). A történetekben ott volt a humor és a nosztalgia is. Aki pedig nem tud két szálat a fejében tartani, az ne olvasson könyveket 🙂

  2. szpeti
    2012. augusztus 9. csütörtök at 18:24

    Nem az a baj a két szállal, hogy nehéz fejben tartani, hanem hogy az egyik vicces és szórakoztató, a másik depresszív és túl személyes. Leegyszerűsítve: az egyik jó, a másik rossz.

  3. Zohan
    2012. augusztus 10. péntek at 03:59

    Kedves “szpeti”,

    ha már a kommentelőket is kommenteled, kérlek, olvasd el figyelmesen újra, mi a könyv címe! Ha már a cím sincs pontosan idézve, mennyire lehet hiteles a kritika, ami megjelent róla?
    A cím tehát: Nyarak, melyek hol így, hol úgy végződnek
    By the way… A másik szál nem depresszív, hanem pont az ellenkezője. Egy “újra születő” ember múltbéli nyarainak megjeleníttetése, az élet erejének megkérdőjelezhetetlensége, szembesítése azzal, hogy minden pillanatot meg kell ragadnunk az igenlésére és emlékeink megőrzésére. Ez a szál láttatja velünk környezetünk változó állandóságát – ez a két szó itt nem képzavar -, és adja meg a lehetőségét az időkorlát még nagyobb léptékű áthágásának.
    A giccses jelzőket nem találtam abban a formában, ahogyan írtál róluk. Tudnál segíteni hányadik oldalon vannak? Ha lehet, akkor itt, hogy más is láthassa.
    A könyv nem világmegváltó céllal íródott – szerintem legalábbis biztosan nem. Könnyed rávezetés az emberi agy asszociációs képességére, és arra, mennyire fontosak az emlékeink, amikről mesélni tudunk majd unokáinknak, hogy legyen mit őrizni belőlünk.
    Akinek adott valami pluszt, az biztosan hálás érte, akinek nem, legfeljebb bosszankodott egy kicsit, amiért túl cirkalmas szisszenéseket olvashatott.

  4. szpeti
    2012. augusztus 10. péntek at 18:34

    Kösz, hogy szóltál, kijavítottam a címet! A giccses szót viszont nem használtam, leginkább azért, mert a jelzők a könyvben nem giccsesek, hanem feleslegesek, erre pedig hoztam több példát is. A többivel kapcsolatban nem velem vitatkozol, ki ezt olvas ki egy könyvből, ki azt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..