Bárdos András: Ítélet

Bárdos András: ÍtéletBárdos András első könyve volt tavaly az Ítélet – a híradós műsorvezetés után valószínűleg egyszerűen kiírta magából a sok éves frusztrációját. Maga a frusztráció persze indokolt lehet, szegény nyolc évig talán egyetlen napig sem tudott az értékes vagy a fontos dolgokkal foglalkozni, csak a nézettséggel. Nincs is probléma azzal, ha terápiás céllal írni kezd, csak kiadni nem kellett volna, ami így született. Kiadni olyasmit kell, amit nem első indulatból ír, hanem amit megfontol, esetleg utánajár, alaposabban is megismer, ez jelenthetne ugyanis továbblépést a Tényekből, nem az, ha a jól ismert pár perces bulvár-riportokat megpróbálja felfűzni valami divatos alapötletre, ráadásul bűn rossz minőségben.

Igaz, a könyv a maga bulváros módján mégis olvastatja magát. Bárdos mindenféle szereplőt összehordott, országos és helyi politikust, orvost, katonát, homoszexuális férfit és cigányokat, akikről írt fejenként két-három standard Blikk-cikket. Csupa sztereotípia: a politikus korrupt és csak a hatalmi harc érdekli, az orvost a hálapénz, a katona nem ért semmit, csak parancsot teljesít, a polgármester elveszti a fonalat, a homoszexuális rendőrt meg kirúgják a munkahelyéről, mert buzi.

Nem rossz történetek ezek, ahogy a Blikk is szórakoztató a maga módján. Két probléma van velük, az első, hogy a Blikk néha pozitív történeteket is ír szerelemről, küzdelmekről, hősiességről, Bárdos viszont kizárólag csak a rosszat látja mindenkiben, gyakorlatilag egyik szereplőnek sincs semmilyen pozitív vonása. A másik probléma, hogy a történetek között nincs semmilyen normális összefüggés. Egy Blikk újságnak ezt megbocsátjuk, ezt viszont valamiért könyv formában adták ki, ezért jól esne valamilyen alaptörténet, amelynek mentén a szálak előrehaladnak.

OK, van valami alaptörténet, de az nem összefüggő és nincs semmi értelme. Ha nagyon keressük, olyasmiről van szó, hogy kitör a járvány, először a cigányputri kutyái között(!), aztán az emberekre is átterjed és eljő az apokalipszis. Mármint nem egy rendes, hanem ilyen Tények-típusú apokalipszis, túl sok ember például nem halhat meg, nehogy az olvasó túlságosan elkeseredjen, de azért a figyelmét egyre vadabb, így egyre furcsább történetekkel fenn kell tartani.

Bárdos próbál erősen úgy tenni, mintha ez egy valódi könyv lenne, a végén például felsorolja, kiből mi lett az események után. Ez főleg a politikusok esetében vicces, mert róluk azelőtt vagy akár közben sem tudtuk, kicsodák, ugyanis néha a nevükön nevezi őket, néha a titulusukat használja, az olvasónak kellene összelegózni, hogy melyik névhez melyik poszt tartozik, de ennyire úgysem érdekes az egész.

Egyszer azért el lehet olvasni Bárdos első könyvét, ahogy a Blikket is, nincs abban semmi rossz. Valahol azonban elég szomorú, hogy nyolc évnyi élvonalbeli híradózás, vagyis az ország közvéleményét alapvetően formáló újságírói munka közben a szerző ezeket gondolta a híradójában szereplő személyekről. Mit gondoljon akkor a néző?

Bárdos András: Ítélet
Kulinária Kiadó, 2010

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..