Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásaiPKD neve egyet jelent a pszichedelikus, valóságot megkérdőjelező, furcsa drogokkal, őrült mozzanatokkal tarkított, kicsit elcsúszott világokkal játszadozó sci-fikkel. Műfajt teremtett, a nevét fémjelző stíluselemeket a nyomdokain felnőtt írógenerációk próbálják utánozni. Ennek ellenére most megjelent regénye, az Egy megcsúszott lélek vallomásai egy cseppet sem fantasztikus mű: egy, a kisvárosi élet szociológiáját és az ott élő emberek lelkivilágát boncolgató, két lábbal a talajon járó „kortárs” regény. Igaz, annak fantasztikusan jó.

Az eldugott amerikai városkákban folydogáló élet kedvelt témája volt a XX. századi szerzőknek. Például Updike, Steinbeck és Stephen King is számtalanszor megírták, hogy milyen szépségei, milyen buktatói és milyen borzalmai vannak a vidéki településeken élő összezárt, kis közösségek életének. Pletykák, babonák, botrányok, családi tragédiák, fülledt szerelmi háromszögek, céltalan agresszió, ezek szoktak fontos szerepet játszani ezekben a történetekben. Az Egy megcsúszott lélek vallomásaiban is feltűnnek a kisvárosi lét ezen jellemzői, de Philip K. Dick nem lenne önmaga, ha nem csavarna egy igazán PKD-set az egész helyzeten.

Az ő főszereplőjének ugyanis baj van a fejével. Hogy mekkora, azt mindenki döntse el maga, mindenesetre elég erős autista jellemzőket mutat. Mindent szó szerint vesz, bizonyos dolgokban nagyon határozott rendhez ragaszkodik, és nem tudja teljesen megkülönböztetni a valóságot és a téveszméket. Konkrétan tudományos tényeknek gondolja Atlantisz létezését, a telepátiát vagy például azt, hogy a Földgolyó belseje üres, és ott is emberek élnek. Ráadásul, mivel az író nézőpontkarakterek segítségével mondja el a történetet, és Jack Isidore, ez a furcsa elméjű csodabogár a legfontosabb közülük, egészen közelről – majdnemhogy kellemetlen közelségből – figyelhetjük meg a „megcsúszott lélek” reakcióit a körülötte bonyolódó cselekményre. Tipikus Dickes húzás ez, nem igaz? Egy olyan ember fejébe nyújt bepillantást, aki konkrétan pszichológiai eset, és egyúttal bekeveri a képbe az egyik kedvenc vesszőparipáját is, vagyis annak kérdését, hogy mi a valóság abban a világban, amit ismerünk. Ráadásul könnyen megvezethető főhősünk kapcsolatba kerül egy szektával is, amely a világvége eljövetelét várja, ezoterikus szeánszokkal meg idegenekkel való kapcsolatfelvétellel készülve rá – egyszóval a kisváros gyűjtőhelye a pszichotikus, paranoiás meg egyéb pszichiátriai eseteknek. De hát nem így van ez vajon a valóságban is?

Több más nézőpontkarakter szemszöge is feltűnik a történetben – Jack Isidore nővére, annak férje, szeretője stb., – de szinte már a könyv elején elmosódik a határ normális, tiszta gondolkodás, és a zűrös fejű okoskodás között. És ismét csak felmerül a kérdés: nem így vagyunk ezzel mindnyájan? A „normális” emberek is mindig tisztán gondolkodnak, mindent logikusan végiggondolnak, és minden esetben jól döntenek? És ha így tesznek, akkor vajon normálisak, vagy az már beteges?

Látható, hogy Philip K. Dick már megint zseniálisan nyúlt bele valami érdekesbe és fontosba, ráadásul a szokásos, nagyon hétköznapi, nagyon egyszerű, de mégis borzasztóan hatásos és olvasmányos stílusában írta meg, úgyhogy csak úgy „csúszik” a regény, repülnek a sorok és oldalak, lehetetlen abbahagyni. Még egy jóféle katarzist is átél az ember a végére – igaz, ez egy kis tanulságos magyarázattal is együtt jár, ami pedig nem mondható az író szokásának, inkább totálisan összezavarni és bizonytalanságban hagyni szokta az olvasókat.

Az „unalmas” kisvárosi témából tehát valami olyan kerekedik ki, ami még PKD szokásos színvonalból is messze kiugrik – azt hiszem, most ez tőle a kedvencem, pedig amúgy nagy sci-fi rajongó vagyok. Lehet, hogy az író rajongói közül sokan azt gondolják majd, hogy ez mégsem az igazzy Philip K. Dick, de az erényeit ők is mindenképp elismerik majd – cserébe pedig azok, akik az elszállt sci-fiket kevésbé szeretik, olyan oldaláról ismerhetik meg Dicket, ami biztosan megfogja majd őket is.

Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai
Agave Kiadó, 2012.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .