A.J. Kanzinski – Az utolsó igaz ember

A.J. Kazinski: Az utolsó igaz emberA világ két különböző részén, Velencében és Koppenhágában élő rendőrök feladata egy rejtélyes sorozatgyilkosság elkövetőinek kézre kerítése. De hiába a szaktudás, úgy tűnik, ezeknek az eseteknek a megfejtése meghaladja a képességeiket…

Az első fejezet egy pap haláláról szól, aki egy zárdában, rejtélyes körülmények között halt meg. Korábban azt mondta, hogy úgy érzi, belülről ég, ennyi információ alapján azonban sajnos nem tudták megmenteni az életét. A halála után viszont felfedeznek a hátán egy szimbólumot. A jel bibliai vonatkozása okozza a bonyodalmakat, ugyanis más áldozatok hátán is találnak hasonló jeleket, amelyekről hosszas nyomozás után kiderül, hogy az áldozatok sorszámát jelenti. A nyomozás, és így a történet is több szálon fut, eleinte nem is egyszerű követni, hogy éppen melyik hol tart, de később a szálak összefutnak és összeáll a kép. Szeretem a több szálon futó történeteket, feldobja a könyvet, egy egyszerű témát is érdekessé tesz.

A történet alapja egy vallási mítosz, de a két főszereplő rendőr feladata a gyilkosságok felderítése. Ha figyelmesen olvasunk, már a könyv legelején sejteni lehet, mi lesz a csattanó, ugyanakkor sok váratlan esemény történik, például a szerző romantikát is csempészett a történetbe. Részletes leírást is kapunk azokról a városokról, ahol a gyilkosságok történtek, a könyv bemutatja például a dél-afrikai szegények nyomorát.

Ahogy haladunk előre, egyre jobban kibontakozik a bibliai szál. Érdekesség, hogy a fejezeteknek bibliai címei vannak, illetve bibliai idézetek vezetik be őket. A könyv utolsó harmadában, mintegy keretet adva a történetnek, visszatérünk a történet elején megismert kórházba – én innen kezdve éreztem igazán izgalmasnak a történetet. Lassan, de biztosan választ kapunk minden addigi kérdésünkre, és kibontakozik végre Tommaso és Niels igazi jelleme és szerepe is.

A kelleténél jóval hosszabb a könyv, és az izgalomtól sem rágtam le a körmöm az olvasása közben, mert a hangsúly a kevésbé érdekes nyomozáson van a bibliai mítosz helyett, amelyből viszont többet is ki lehetett volna hozni. De a vallásos és a romantikus vonal élvezhetővé teszi a könyvet, ezért azoknak ajánlom elsősorban, akik szeretik a misztikus, természetfeletti csodákról szóló történeteket, ebben az esetben néhány gyilkossággal dúsítva…

A.J. Kazinski: Az utolsó igaz ember
Animus Kiadó, 2012.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .